Agatha és Gregory már közel két éve vannak együtt és eddig, ha voltak is kisebb összetűzéseik, megoldották és együttműködtek, mint egy igazi szerelmespár. Barátaik gyakran jegyezték meg, hogy mennyire összeillenek, pedig hiába a látszat, sokszor megmutatkozott rajtuk, hogyha összekülönböztek valamin.
Agatha mindig is lobbanékony természetű lány volt, Gregory pedig szerette firtatni saját személyes véleményét, ebből pedig sok veszekedés alakult ki, amelyet mindig okosan és megfontoltan oldottak meg, ketten együtt. Az utóbbi időben pedig még több vita alakult ki, mégpedig abból, hogy Gregorynak lehetősége akadt Franciaország egyik legnívósabb egyetemén tovább tanulni, Agatha ezt pedig nagyon nem szívlelte. A PSE Research University Paris Gregory egyik nagy álma volt, amióta csak az eszét tudta, így nem is volt kérdés, hogy oda felvételizzen. Agatha még bizonytalan lábakon állt, tervei homályosak voltak, nem nagyon tudta eldönteni, hogy mit is kezdjen a jövőben. Gregory nem sokkal a nyár vége előtt már elutazott Párizsba, hogy már az első pillanatban kiemelkedhessen a többiek közül. Agatha és Gregory kapcsolata az elmúlt hónapokban rohamosan romlott, mivel mindketten igyekeztek megtalálni útjukat a világban. Agatha szenvedte meg ezt a legjobban, mivel ő még nem nagyon tudott elindulni azon az úton, ahonnan bármit is képes lehetne megvalósítani. A nyarat nyári munkával töltötte, az őszi tanév elkezdésekor pedig rájött, hogy sehova sem akart igazából menni. Az egyetemek számára nem szerepeltek a terveiben, inkább szeretett magában lenni, olvasni és néha, ha kellő inspirációt merített, akkor elkezdeni írni kisebb történeteket. Mivel művészeti osztályban tanult, ezért semmiképpen sem akart ezzel elhelyezkedni, mivel pályakeresése előtt nem ő volt az, aki eldöntötte, hogy hova járjon és mit tanuljon. A középiskolás évei alatt pedig teljesen elvették életkedvét a művészettől, maradt neki a minden irányból is érdekes egyetlen tantárgy, a művészettörténet. Ezzel pedig, akármennyire is szeretett volna elhelyezkedni vele, egyszerűen lehetetlennek bizonyult egy ráerősítő vizsga, ahhoz, hogy teljes legyen az alapkövetelmény egy hozzá kapcsolódó foglalkozáshoz. A lényeg az, hogy Agatha még mindig a képzéseket böngészte, hátha talál valamit, ami majd elegendő lesz ahhoz, hogy valahol felvehessék, miután elvégezte a hozzá szükséges kurzust. Emellett pedig, Gregory egyre ritkábban jelentkezett, szinte minden idejét elvette az egyetem és az új barátaival töltött idő, Agatha pedig képtelen volt pozitívan látni a dolgokat. Azelőtt minden pénteken videóhívásoztak egymással, most pedig már erre sem volt időkerete barátjának. A lány nagyon elkeseredett, de valahogy azt érezte, hogy ahogy egyre jobban távolodnak egymástól, annál kevésbé fáj neki az elhidegülés. Gregory persze nem vett észre ebből olyan sokat, mivel a tanulás és a társasági élet forgataga között ingázott, barátnőjét pedig teljes mértékben elhanyagolta. Még az sem térítette észhez, amikor Agatha sírva küldött neki hangüzenetet arról, hogy mennyire hiányzik neki, és hogy hívja fel majd minél hamarabb, mert szeretne vele megbeszélni valami fontos dolgot. A fiú ritkán esett kétségbe, de most nagyon úgy tűnt, hogy valami nagyon nincs rendben, így belement abba, hogy beszéljenek pár percet, mert éppen a csoporttársaival volt megbeszélt találkozója. Agatha kicsit megkönnyebbülten, de még mindig szorongva várta, hogy felvillanjon a telefonja képernyője. Amikor pedig kiírta Gregory nevét és ott mosolygott a képernyőn, félve vette fel és tartotta a füléhez a készüléket.
- Szia – kezdte, mire egy mély sóhaj hallatszott a másik oldalról, amit egy nem éppen udvarias köszönés követett.
- Helló. Mit szeretnél megbeszélni? – kérdezte röviden Gregory, aki mély és reszelős hangjával szinte lyukat égetett Agatha lelkébe – Nagyon gyorsan mondd, mert nincs időm most beszélgetni, szóval remélem egy nagyon fontos dolog miatt beszélünk.
- Hát, … - kezdte – igazából, nem…vagyis de, de nem tudom – akadozott Agatha hangja, miközben próbálta összeszedni gondolatait – Azt akartam megbeszélni, hogy … - végül nem sikerült kiböknie, így csak elhárította a témát – remélem, hogy minden rendben megy az egyetemen!
- Igen, minden rendben van, de valamit meg akartál beszélni, nem? Na, ki vele! Nem érek rá egész este itt barkóbázni.
- Az a helyzet, hogy szerintem elég keveset beszélünk és úgy érzem, hogy már nem olyan fontos neked a kapcsolatunk, mint nekem… de ez lehet, hogy hülyeség, ne haragudj, hogy ezzel traktállak.
- Semmi baj, egyébként erről én is szerettem volna veled beszélni, csak majd akkor, amikor majd hazalátogatok, szünetben – mondta Gregory, mire Agatha torkában hirtelen megakadt valami, köpni-nyelni nem tudott – Nem beszéljük ezt meg majd őszi szünetben? – kérdezte Gregory, amin Agatha nem is gondolkodott, hiszen tudta, hogy élőben sokkal másabb a helyzet, mint telefonon keresztül.
- De, akkor majd őszi szünetben visszatérhetünk rá – eközben Agatha szíve majd szét hasadt, hiszen ebből leszűrte, hogy Gregory számára mégsem olyan fontos, hogy akár csak egy percet is szánjon problémájuk megoldására.
A félresikerült telefonbeszélgetés után Agatha elhatározta magában, hogy nem fog szomorkodni, ami persze nem sikerült neki, mert elalvás előtt egy nagyon erős sírógörcs tört rá, amit nem tudott visszatartani. A párnájába temetett arccal feküdt az ágyán és azt latolgatta, hogyan terelhetné el a figyelmét Gregoryról és az ő kapcsolatáról. Szülei már aludtak, amikor ő kisunnyogott a konyhába és magához vett egy egész tábla csokit. Ezzel próbálta enyhíteni szívének fájdalmait, közben pedig fellapozta egyik kedvenc regényét, hogy még hatásosabb legyen a próbálkozása. Teljesen nem sikerült lenyugodnia, de nagy nehezen elaludt ő is, álmában pedig megjelent Gregory, aki még a jelenlétében sem tanúsított különösebb figyelmet barátnőjének, mert hiába állt ott mellette Agatha, egyszerűen keresztülnézett rajta a fiú és tovább sétált. Agatha még sosem volt távkapcsolatban senkivel, sőt Gregory volt neki a második, akivel valaha együtt járt. A fájdalmas szavak össze-vissza cikáztak Agatha fejében, amíg meg nem szólalt az ébresztőórája reggel fél hétkor. Dühösen csapkodta az ágya melletti éjjeliszekrényét, amíg a vekker el nem hallgatott, ő pedig visszaaludt.
Legközelebb délben ébredt fel, amikor is már nagyon világos volt a szobájában és nem bírta zárva tartani a szemét, így kipattant az ágyból és megágyazott. Kócos haja és lila karikás szemei elárulták, hogy borzalmas éjszakája volt, így édesanyja nem is kérdezett rá, amikor Agatha leballagott a konyhába. Édesanyja mindig délutánra járt dolgozni, így figyelemmel kísérhette lánya reggeli rutinjait. Agatha kibontott egy szelet müzlit és beleharapott egy nagyot, miközben mindig ugyanaz járt a fejében. Gregory és az ígéretek, két külön dolognak számított a kapcsolatukban. Sosem ígérgetett ezelőtt, sosem tette félre kettejük vitáit, hanem mindig pont ő volt az, aki megoldással szolgált. Agatha édesanyja lassan készülődött és mint mindig, most is a lánya lelkére kötötte, hogy vigyázzon a házra, amíg haza nem érnek, Agatha pedig megnyugtatta őt, hogy nem lesz semmi baj. Miután a teljesen üres házban Agatha egész napra egyedül maradt a gondolataival, elhatározta, hogy elkezd írni valamit, mert máskülönben meg fog őrülni. Miközben keresgélt a kurzusok között, felvillant a telefonja, amelyen Gregory mosolygós arcképe bámult egyenesen rá. Pár másodpercig hezitált, hogy felvegye-e, de mivel győzött a kíváncsiság, így felvette.
- Szia – köszönt bele egyhangúan, mire a másik oldalról egy hörgés hallatszott fel, szinte érthetetlenül motyogott valamit – Halló? Gregory te vagy az? – a csend közéjük ült, mire beszélgetőpartnere végre ki tudott magából facsarni egy értelmes szót.
- Szjia Agatha – torkából bugyborékoló hang tört elő és egy hörgés hagyta el az ajkát – Gjegory vagyok, csjak szjeretném elmjondani, hyjogy szjajnálom, amit mjondtam, mjeg tjudsz nyjekem bjocsájtani? – Agatha furcsa módon valahol, valamilyen szinten megnyugodott, hogy hallotta Gregory hangját, viszont kétségbeesett, hogy barátja az ivászatba menekült ahelyett, hogy megbeszélnék a dolgot józan módon.
- Igen, megbocsájtok! De ígérd meg, hogy soha többé nem fogsz félretenni, akármiről is van szó, mindig megbeszélünk mindent – sírta Agatha, mire Gregory újabb hörgő hangot adott, ami egy beleegyezéssel ért fel, ezután pedig letette a telefont.
Amióta Gregory részegen felhívta Agathát, azóta a lány éberen figyelt, hogy nem-e jön valami üzenet barátjától, így maga mellett tartotta a telefonját egész nap, de csalódnia kellett, mert egy árva SMS sem érkezett, sem hívás. Éppen a nappaliban készítette elő laptopját egy újabb sikertelen kurzuskeresésre, amikor is kopogtattak az ajtón. Agatha felpattant és nem volt mit tennie, odasietett az ajtóhoz és kinyitotta. Gregory ott állt előtte, dülöngélt és tisztán látszott rajta, hogy nincs nagyon magánál, így Agatha gyorsan megtámogatta barátját és bekísérte a nappali kanapéjáig. Leültette és hozott neki egy pohár vizet, hogy felfrissíthesse magát, mielőtt belekezdhetne mondandójába. Arcán tükröződött az a megbánás, amelyet lelke mélyén őrzött egészen odáig, amikor is elhatározta, hogy mindenképpen meg kell beszélnie a dolgokat barátnőjével. Émelygett és alig tudta megmondani, hogy hol van, csak egyszerűen követte a szívét, ezt mondta a lánynak. Agatha pedig a nyakába borult és sírva fakadt, közben azt hajtogatta neki, hogy soha többé ne nézze levegőnek, mert nagyon fájt neki, amit az elmúlt hónapokban művelt velük ez az időszak. Gregory átölelte Agathát és így ültek egy darabig, egymásba kapaszkodva, könnyektől áztatott arccal. Végül Gregory törte meg a pillanatot és eltolta magától Agathát, hogy a szemébe nézhessen.
- Szeretlek, Agatha! Nagyon! Soha többé nem akarlak elhanyagolni, ígérem, hogy ezentúl sosem lesz semmi vagy senki fontosabb nálunk! – erre a lány megint elkezdte simogatni a szeme alatt, mert ismét eleredtek a könnyei.
- Én is nagyon szeretlek Gregory! Ezért is voltam nagyon csalódott.
- Fel sem tudom fogni, hogy viselkedhettem így veled, pont VELED – hangsúlyozta ki a mondat végét és még egyszer magához vonta barátnőjét.
- A lényeg, hogy minden rendben lesz! Megoldunk mindent, mint ezelőtt mindig, emlékszel? Én is igyekszem megtalálni az utamat és közben teret adni neked, hogy az álmaidnak élhess, hiszen te elkezdted építgetni a jövőt, amelyben önmagad lehetsz majd.
- Én pedig segíteni fogok, hogy sose érezd magad egyedül, itt leszek melletted! Mindig! Örökké! – ezzel megcsókolták egymást és Agatha végre megnyugodhatott, hiszen visszakapta élete szerelmét és közben önmagát is.
Gregory egészen estig maradt és közölte Agathával, hogy még két napig itthon lesz, így tud segíteni barátnőjének a kurzusok felkutatásában. Agatha és Gregory kapcsolata talán még sosem volt ennyire erős, mindig megtalálták a módját annak, hogy izgalmas legyen számukra az élet. Miközben Gregory visszament az egyetemre, Agatha közben végre elkezdett járni egy fotós képzésre, ahol minden létező alapot megtanulhatott a profiszintű fotózásról, így végre megtalálta azt, amiben szívesen dolgozna is és ki is tudna benne teljesedni. Gregory havonta háromszor járt haza, amikor pedig éppen nem tartózkodott odahaza, akkor pedig esténként felhívta Agathát és videóhívásban beszélgettek másfél órákat. A távolság megerősítette őket, talán ez kellett ahhoz, hogy bebizonyítsák mennyire szeretik egymást.
ns 15.158.61.51da2
