"Nexoria az a történemi hely, ahol a Nagy Világmészárlás után a lázadó csapatok néhány túlélője elbarikádozta magát. Amikor a szörnyeteg Drakthornak sikerült áttörnie a falakon, a tizenkét megmaradt vezérnek és az egyetlen túlélő kohorsnak híre-hamva sem volt. Nyomtalanul eltűntek mind, sőt, még az eset hogyanjáról sem tudott beszámolni senki, velük együtt tűnt el a város teljes lakossága."
Aisling letette a körtefából készült sötétbarna asztalra az ősöreg könyvet, amelyet a családi villájuk tablinumából, a kék szobából hozott magával azért, hogy nyugodtan tanulmányozhassa. A Harmadik Végrehajtó Légióra gondolt és annak kegyetlenségéről hírhedt parancsnokára. Drakthor személyisége már évek óta rendkívül érdekelte a fiatal nőt.
Sokszor álmodott a kétes hírű vezérrel.
A fekete papok nulla jelentőséget tulajdonítva ennek, egy fiatal elme álomfantáziájának tartották volna Aisling élményeit, ha tudtak volna róluk. Aisling azonban a megszokottnál mélyebben átélte ezeket az álmokat és nem tudott szabadulni Drakthortól, noha teljesen abszurd volt ez az intenzív félelem, rajongás, érdeklődés, amely hosszabb időszakokra kötötte a rég halott vezérhez a nőt. Jól ismerte már a Tizenkettő történetét, de újabb és újabb adatokkal akarta bővíteni meglevő információs tarsolyát. Megszállottsága megijesztette volna környezetét, de amennyire csak tudta eltitkolta azt, hogy milyen érzéseket vált ki belőle ez a távoli és ködös esemény. Csak egyetlen személy tudta Aislingen kívül, hogy majdnem naponta ott van Drakthornál álmában.
Reggel ébredés után a másik életének nevezett valóságot élte, de ezzel a fura képzettel nem volt egyedül.
- Nem csak így történt - suttogta maga elé és mindkét kezével az asztalra könyökölve tenyereivel támasztotta meg homlokát. Így tudott koncentrálni a legjobban. Nemrég szokott rá arra, hogy éber állapotban egy kimerevített álomképbe hatolva lassan, részletenként áthozzon mindent, amit az álom-éne ismer. Úgy érezte, hogy neki is tudnia kellene valamiről, méghozzá sürgősen meg kell tudnia azt, különben történik valami rossz. Nem csak vele, hanem a teljes világával, amelyben él.
Aisling számára kisvártatva megszűnt a valóság.
26Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡi3RS9WIiEM
Fent állt a dombtetőn, és tekintete az alkony véraranyselymébe öltöztetett völgyet pásztázta. A keskeny, kanyargós folyó két oldalán csak a fűzfák sötétzöld körvonalai sejtették a szemlélőnek, hogy embert, állatot, és növényt éltető víz van a közelben. Olyannak tűntek ezek a sötét körvonalak, mintha néhány tagbaszakadt óriás védősorfalat állna a víz körül, az élet körül.
- A fűzfa szent őrzője az életnek - gondolta és elképzelte a lehajló, és néhol a vizet simogató ágakat, amelyek az életbe kapaszkodásra emlékeztetnek, a születésre, és a halálra. Keresztet formálva a Levegő, és a Víz között az ember keresztjét is felidézte a szemlélődő számára. A harcot, és az egyensúlyt.
- A víz Földanya vére - fűzte tovább a mozdulatlanul álló nő az elkezdett gondolatszálat, és halvány mosoly jelent meg a szája szegletében.
Volt valami fenyegető ebben a mosolyban. Talán csak a vérpiros felhők, és az elmúlásra emlékeztető hangulat miatt tűnt hátborzongatónak a mosolya. A rövidke gondolatát kísérő mosoly a kiömlő vért, a halált idézte, nem a mindent tápláló, megtisztító erőforrást.
Volt valami fenyegető ebben a csendes késő délutánban. A levegőben ott vibrált a feszültség, és a várakozás. Csak a magányos, szemlélődő gondolkodásba merült nő tűnt mentesnek a nyugtalanságtól, mégis mintha felőle indultak volna a jövőnek azon szálai, amelyek a jelenig tükröződnek vissza egy eseményről, kezdetben élesen, ám egyre gyengülő, lassuló visszahatással. Ott fagy meg a pillanat, ahol ez a szál véget ér, ott merevedik ki ez a gondolat, mint történés, addig képlékeny, formálható, és megtagadható lehetőség a jövőnek eme nyugtalanságot keltő szála. Utána már megmásíthatatlan, alakot öltött történés. Talán egy ilyen kósza, jövőre figyelő gondolat okozta ezt a zavart, egy gondolat, amit még a születése pillanatában fagyasztottak, ám nem zártak ki mégsem elég gyorsan, talán ennek a meg nem született gondolatnak a halvány mása jelent meg nyugtalanítóként abban a mosolyban. Elhalkult ez a vészjósló hang, a jövő hangja, de még pár pillanatig a feszültségérzet fentmaradt. Az a mosoly nem illett a táj békés mozdulatlanságához.
A nő már nem követte tekintetével a folyót, és megfeledkezett a fűzfákról is. Az útra szegezte a tekintetét, amely a kígyózó folyóval ellentétben egyenesen haladt, mindkét oldalán a folyónak, szabályos keretben tartva a mozgást sejttető kanyargást. Ugyanennyire egyenesen, és szabályosan kötötte össze a két utat, átívelve a folyó fölött egy híddal egy keskenyebb út. A nő ezen az úton felejtette tekintetét, mintha valakinek az érkezését várná. Az utakon kívül más nyoma nem volt a völgyben az ember jelenlétének. A völgy felett áthaladó nap se házra, se sátorra, se kunyhóra nem világított. Az átmenet helye ez csupán.
- A legtökéletesebb hely, amit Kaelen találhatott - gondolta a nő, és kimért léptekkel elindult a keskeny híd irányába.
Még volt ideje odaérni.
Ahogy ott sétált egyedül, kimérten, de céltudatosan az elhagyatott völgyben levő hidacska felé, valószerűtlen látványt nyújtott. Mintha ismét az idő fölé került volna, de már nem zavarta meg a táj nyugalmát gondolataival, tudata tökéletesen a jelenhez idomult. A valószerűtlenség a jelenlétében rejtőzött. Jelen volt minden lélegzetvételénél, ünnepélyes arccal fogadta, ahogy a szellő a bőrén végigsimít, vékony talpú, levendulaszínű selyemtopánkája a kemény talajhoz ér, és nem zavarta, ha hosszú, sötétlila ruhája beakadt egy-egy bogáncsba. Könnyed mozdulattal szabadította ki a beakadt szövetdarabot, de nem fordított időt a ruhára mohón rátapadó növény eltávolítására. Arcát a nap felé fordította, és anélkül, hogy léptei ritmusát megváltoztatta volna, becsukta világoszöld szemeit egy röpke pillanatra, mintha a nap aranymelegét akarná emlékezetébe zárni egy örökkévalóságra. Hosszú haján a napfény mélybarna árnyalataival játszadozott, és ez a magányosan sétáló nő is olyannak tűnt, mint egy furcsa színpadon gyakorló színész, aki az előadáson tökéletesen akarja eljátszani a darabot.
A megjelenése is valószerűtlen volt. Ugyan ki választana vékony talpú selyemtopánkát egy láthatóan hosszúra nyúló sétához?
Tudta, hogy nem követi senki, ezért egyszer sem nézett hátra. Talán senki nem volt, aki utánarohanhatna, visszahívja, visszavárja. Talán túl fájdalmas lett volna a visszanézés, akár csak gondolatban. Elhatározta, véghezviszi. Muszáj.26Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡ6g6AaQwnr7
26Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡaE6C3ThFqQ
Aislinget az ajtó hívócsengője ébresztette. Összerezzent a váratlan hangra. Érzékeivel még ott volt abban a másik világban, ahol lila ruhájában közeledett ahhoz az érzései szerint sorsdöntő eseményhez, de tudatába kegyetlenül betört újra ez a valósága.
- Ha nem írom le gyorsan, elfelejtem - gondolta borúsan, de ajkához emelte lila karkötőjét, és határozott hangon megadta a parancsot: - Bekapcsol!
A csukott ajtó előtt egy fiatal, barna bőrű, egyszerű, fehér tógát viselő férfi hologramja jelent meg.
- Rhys, de örülök neked! - kiáltott fel őszintén, felcsillanó szemekkel a lány.
- Ne haragudj, hogy zavarlak, tudom, hogy anyagot is gyűjtesz a vizsgádhoz, de ez most valóban fontos. A módszereddel újra sikerült és le is írtam - közölte egy szusszra a fiú.
-Átjössz? - kérdezte Aisling immár újra a nyugodtabb hangján.
- Nem, most sajnos nem tudok, le kell mennem a többiekhez, de Sophia is beszélni akar veled még külön is a mentor-búcsúról és persze a Mártírok Ünnepéről.Pont hozzádakartak átjönni az előbbUlffal és Thanával, de ők már percekkel ezelőtt a peristylumba mentek, mert hamarosan érkezik a teljes családom a Mártírok Ünnepét megbeszélni. Tudod – közölte tömören, sietősen és nem túl választékosan.
Miután Aisling nem osztotta meg a gondolatait sem a mentor-búcsúról, sem a Mártírok Ünnepéről, a fiú néhány másodperces csend után folytatta.
- Leírtam az élményt, átküldöm a holokapun most.
Csatlakoznia kellett a többiekhez.
- Megbeszéljük, amikor lejár a családi összejevetel? - érdeklődött Aisling, akit jobban érdekeltek Rhys élményei most, mint a mentor-társai látogatása és a Mártírok Ünnepe együttvéve. - Én is hoztam ma át újabb élményeket.
- Találkozót beszéltem meg késő estére Sophiával, nem mondhatom le, de holnap elmehetnénk az Ezeréves Tölgybe - javasolta gyorsan. Nem tudta leplezni, hogy ezt a megbeszélést türelmetlenül várja már ő is.
- Rendben, akkor kérem, de gyorsan azt az írást - követelte kedvesen Rhysre mosolyogva.
- Kaelen nem a legpéldásabb alak - húzta el Rhys a száját - de nem szépítettem rajta.
- Tudod, hogy Mirael sem - fűzte hozzá fojtott hangon Aisling.
- Tényleg mennem kell - intett búcsút sajnálkozva a férfi.
Aislingnek elköszönni sem volt ideje, Rhys a másik oldalon máris kikapcsolta holót, de eltűnése után rögtön villogni kezdett egy zöld négyszög az ajtón.
- Fogad - parancsolta Aisling a lila karkötőnek a már ismert módon. A parancs után a zöld négyszögben megjelent a papírlap. A lány az ajtóhoz lépett, tenyerét a négyszög közepére tette. A holokapu elfogadta az azonosítóengedélyt. Aisling remegő kezekkel vette kezébe a lapot és rögtön, az ajtó mellől el sem lépve elolvasta.26Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡGcusIcdenc
26Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡaJmkqtSeKB
Kaelen ért leghamarabb a hidacskához. Mintegy nyolc mérföldet tett meg megállás nélkül, a folyó mellett haladva. Most leült kifújni magát egy fűcsomóra, maga mellé helyezve pásztorbotját, amit a csillagos ég alatt töltött estéin a tűz mellett különös motívumokkal faragott tele. Társai nevettek rajta, néha még gúnyt is űztek belőle, de mindez őt nem érdekelte. Tette a dolgát mindig, alaposan, érzelmek nélkül, vágyak nélkül. Tudta, nem itt a helye, és a naplementéket nézve egy más jövőbe képzelte magát. Már két éve várakozott jelentéktelenül elrejtőzve, mígnem egy nap ismét hírt kapott a nőtől, aki végre megszerezte a hiányzó információt. Végre indulhattak.
Most jött el az az idő. Utolsó alkalommal haladt át ezen a völgyön, és már csak egy negyedóra választotta el a naplementétől, és az indulástól. Ő, aki ismeri az élet, és a halál titkait, és meg tudja ragadni azt a pillanatot, amikor a létezés pólust vált, siettetni tudja, vagy visszafordítani a természetes halált, immáron két éve nem használta képességeit. Ez a két év úgy illant tova a napfelkelték, és naplementék között, mint ahogyan a homokszemek peregnek alá a kinyújtott tenyérről, jellegtelenül, egyik homokszem a másik után, de míg az aláhulló homokszemek cirógatják a tenyeret, amelyek a fövényre engedik aláhullani őket, a tovatűnő napok nem értek el Kaelen lelkéhez. Egyformán jellegtelen és jelentéktelen maradt számára az összes. Tűrni, kibírni, ez volt a jelmondata. A bizonytalanság különbségével, hiszen Kaelen nem tudta, hogy melyik nap lesz ez az utolsó.
Nem kell tovább várnia, de már megszokta a várakozást.
Nem fog hiányozni senkinek. Társai talán keresni fogják, de majd indulás előtt leveszi durva szövésű parasztingét, és a pár lépéssel távolabb levő kő mellett hagyja a pásztorbottal együtt. Ha keresnék is, ezt megtalálva arra a következtetésre jutnának, hogy úszni indult, és belefulladt a folyóba. A testét elvitte a víz, nem kerül elő soha. Csak a szintén unalmában faragott furulyáját viszi most magával, amelyen esténként különös dallamokat keltett életre a végtelennek tűnő napjai lezárásakor.
Valószínűbb, hogy keresni sem fogják, kinek is hiányozna? Észrevétlennek, szürkének kellett maradnia.
Társai eldöntik majd, hogy megunta a pásztor életet, és ahogyan a nincstelen vándor legény mivoltát egykoron pásztorkodásra cserélte, most ugyanúgy vándorbotra váltja vissza a pásztorbotot. Egyszerűen kell gondolkodnia. Nem hagy hátra nyomokat.
Még mindig van ideje megmártózni utolsó alkalommal a folyócska vizében, amelynek völgyét két év alatt számtalanszor bejárta, jól ismeri kanyarulatait, domboldalait, és a domboldal tetején kezdődő tölgyfaerdőt, amelynek fái nem egyszer nyújtottak számára hűs árnyékot. Van egy kedvenc fája. A pásztorbotját annak az egyik vékonyabb ágából faragta. Azalatt a fa alatt pihent, amikor megpillantotta a hatalmas juhnyájat. Nem mintha váratlanul érte volna.
Aznap kért menedéket a vár uránál egy egyedül utazó hölgy, és aznap csatlakozott ő is az uraság szolgái közé. A vár ura szemeit a menedéket kérőn felejtette, de az új pásztorral nem találkozott soha.
Gyorsan letett fürdőzési szándékáról. Összeráncolt szemöldökkel nézett kelet fele, az úton fölfele, oda, ahonnan lódobogást hallott.
- Elárult minket - suttogta, és kezét ökölbe szorította. - Mirael, az érzelmeid a Társaság vesztét okozták.
Ekkor vette észre a nyugodt léptekkel közeledő lila ruhás nőt is, és semmit sem értett. Ha Mirael itt van, miért jön az a lovas?
- Siess! - kiáltotta a nő felé, de feleslegesen, mert a nő úgy tett, mintha nem hallotta volna.
Néhány perc múlva már úgyis ott állt Kaelen mellett, aki haragudott ugyan, de adott kifejezést semmilyen módon érzelmeinek.
- Meg kell várnunk a naplementét, és addig ideér - mondta, és hangja gyanúsan közönyösen hatott.
- Honnan tudja? - nézett rá villámló szemekkel a férfi.
- Gyanakszik már egy ideje, azóta, amióta rajtakapott olvasgatni a rejtett könyvtárszobában. Óvatosnak kellett lennem, mint tudod, hiszen rajtam tartotta a szemét, és ha gyanúsan viselkedtem volna, soha nem szerezhettem volna meg a szimbólumot - felelt nyugodtan.
- Ezért maradtunk két hónap helyett két évig ezen a helyen, mert elrontottad - vetette oda Kaelen.
- Két hónap, vagy két év, mindegy ez nekünk. A mi időnk végtelen - utasította rendre a férfit.
- Jó, jó, te beszélhetsz, kellemesen töltötted az időd, én kint a vadonban - kötekedett tovább a férfi.
- Én kockáztattam a legtöbbet, ne felejtsd el, hogy mivel fizettem volna, ha rájönnek a titkomra - vágott vissza Mirael nyugodtan.
- Itt ragadtál volna ebben az időben, és életed végén minden emléked elvesztetted volna magadról, rólunk, és teljesen hétköznapi halandóként születtél volna újjá, és a fény sem őrizné tovább ezt a formádat, nem vehetnéd már fel kedvedre ezt az alakot.
- Igen, röviden mindent elvesztettem volna. És a Társaság is megszenvedte volna ezt a veszteséget...
- Mert nélküled nem tudjuk becélozni pontosan a jövőt, és a múltat - folytatta Kaelen.
- És ha egyikünk elvész az idő örvényében, meggyengül a Társaság öntudata - vette át a szót Mirael újra.
- Amíg újra meg nem kötjük az Esküt, és nem avatunk mást be a Társaságba...
- Ha ennyire tudjuk mindketten, hogy mi történt volna, ha elrontom a keresést, miért veszekszünk semmit sem jelentő évek miatt? - kérdezte Mirael. Unta ezt a vitát.
Kaelen is unta már a kettőjük között ide-oda pattgó szóáradatot. Mindig veszekszenek valamin, ha kettesben vannak.
- Phhehh! A semmit sem jelentő éveid miatt tartottam az árulástól - dobta még oda a lánynak, aki erre a célzásra már nem válaszolt. Szótlanul nézték a szélsebesen közeledő lovast, és a mögötte maradó porfelhőt.
- Nem ő az - szólalt meg Kaelen.
- Kezdjük, mindjárt lemegy a nap - javasolta a nő.
Kaelen szótlanul bólintott.
- Irányítsd a tudatod arra a pontra.
- Xewith távolról ébren tartja a tudatot, és hátrahagyjuk a Fénybe öntve ezt a formát.
Az átmenet helyei, és az átmenet pillanata...Kaelen felhasznált mindent, ami segítette az összpontosítást. A nappal együtt fognak erről a helyről eltűnni, úgy, mintha csak levegővé válnának. Megőrizve a tudatukat megszületnek majd abban a korban, ahova a feladatuk szólítja.
- Xewith vágtat felénk! Nélküle nem tudjuk megtenni! - szörnyülködött Mirael. Amennyire nyugodt és hűvös maradt végig a vita alatt most pont annyira elvesztette nyugalmát.
- Elszalasztjuk a pillanatot - sajnálkozott Kaelen.
- Xewith közeledik, méghozzá úgy, hogy kíméletlen vágtára fogja a lovát, de így sem ér ide már időben. Ez többet jelent egy napos késénél. Ez Xewith ideje és ha Xewith nem tartja magát a megbeszéltekhez, azt jelenti, hogy történt valami...Drakthor többet tud...Drakthor tud rólunk és már őt is megtalálta...Drakthor...
26Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡ6iCGEHLsub
Aisling csalódottan sóhajtott fel.
- Még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mit tettünk akkor régen. Enélkül a fontos információ nélkül felvehetjük ugyan Rhysszel a fény őrzött formát, ismerjük is már annak a módját, hogy hogyan kell ezt megtenni, és meg is kereshetjük Xewithet egy másik időben, de még ez is túl kockázatos, nélküle újra el fogjuk veszíteni ezt a tudást, újra kell kezdenünk emlékek nélkül egy másik időben, másik formában, másik családban. Még azt sem biztos, hogy a jelenlegi időfolyamukban - merengett és anélkül, hogy tudatosult volna benne, hogy mit tesz, le-fel sétált a szobában.
Rhysszel úgy sejtették, hogy ez a világ, amelyben megszülettek nem az egyetlen. Minden döntéssel, amit hoztak és hoznak, megkettőződik a már létező valóság. Nekik minden döntésük összes útját meg kell élniük. Talán. Rengeteg teljesen eltérő és nagyon hasonló Rhys és Aisling létezhet szerintük eltérő és hasonló valóságokban. Az időfolyam helyett időfát láttak amikora legnagyobb titokban találkoztak és együtt gyakoroltak. Egy-egy ág...közös törzsről más-más ág...a lineáris és a kettőződött valóságok érdekes fája ez az Egész Világ. Úgy sejtették, hogy ők az egyik közös Árnyék-vonaluk valamelyik ágát élik meg, a másik vonalon soha nem gyengült meg a Testvériség. Nem zárták ki azt sem, hogy létezik olyan valóság-vonal, amelyben soha nem is létezett a Testvériség, de olyan vonalak is, amelyekben Aisling a és Rhys sem ismerik egymást.
- A valóság minden döntés következményét és ennek ellentétét is eljátssza, de újabb döntésekkel kettőzi magát újra és újra az összes valóság - beszélték meg egyszer régen a "jó" és "rossz" problémaköréből kiindulva Rhysszel.
- Nem, még nem tehetjük meg - döntötte el. Addig nem, amíg meg nem tudjuk, hogy mi történt pontosan velünk és fel nem ébred valahol Xewith is. Biztosan fel tudjuk ébreszteni a többieket - gondolta reménykedve - a kötelék, a Testvériség talán még mindig erős, ha ébredezünk páran...ketten Rhysszel, talán előhívhatjuk a többiek ébredését is. Xewith különösen fontos, amíg nincs meg, nem tudunk úgy utazni, hogy megmarad a tudatunkban minden információ. Többet kell tudnunk arról az eseményről is - csüggedt el még jobban - meg kell szereznünk minden információt arról az eseményről, arról a kiindulási pontról.
- Drakhtort akarom látni újra, minden egyéb csak komédia -vallotta be magának szenvedélyesen - ez a valóság Drakhtor meg az én árnyékvilágom. Rosszul döntöttem és ő is rosszul döntött akkor. Abban a másik valóságban akarok élni, ehelyett az árnyékvilágot élem meg. Drakthor...-szólította a férfit suttogva, de feleslegesen, hiszen az a férfi, aki után vágyakozott még csak nem is az ő időfolyamának múltjában létező elvetemült Drakhtora volt.
Minden Drakthorral kezdődött Aisling véleménye szerint. Valahol egy másik időfolyamban, még csak nem is itt, ahol szörnyeteg volt Drakhtor. Meg kell találnia a legelsőt, ahol találkoztak.
Érdekelte az is, hogyne érdekelte volna az, hogy milyen szimbólumot kellett Drakhtortól megszereznie akár még családsággal is, galád tervvel, amelyben ő a végrehajtó, a csalétek. Érdekelte, hogy ez a szimbólum miért volt ennyire fontos a Társaságnak, és főleg az, hogy ez a szimbólum mit keresett Drakhtornál, de a teljes valóság megismeréséhez időfolyamon belüli visszautazást és az ágak közötti visszautazást is végre kell hajtaniuk anélkül, hogy elfelejtenék, hogy kik ők és miért is utaztak. Aisling a másodperc tört részéig tudta,hogy miért, de még nem sikerült megragadnia és kibontania ezt a fontos információt.
- Nem mehetünk, még semiképp -ismételte meg az előbbi döntése lényegét.
Az ajtó hívója újra jelzett.
- Bekapcsol - parancsolta rutinosan.
Mielőtt megjelent a hologram, sikerült tökletes nyugalmat erőltetnie magára.
- Fionn vár lent a tablinumban - közölte minden előzetes udvariaskodás nélkül a fehér hajú nő. Aisling édesanyjának igencsak furcsa volt a hajviselete. Magasra feltornyozta hosszú haját, mert azt vallotta, hogy fehér hajhoz ez passzol igazán. Szerinte a hosszú hajat, ha nem fehér, felesleges fetűzni, úgy sem szép. Ha régebbi korba született volna, amelyben még a pigmentkoptatási technikát sem ismerték, talán rizsporozta volna a haját.
Amikor ezt a véléményét poénosan előadta, szintén nagyobb társaság gyűlt őssze a családi villában. A hallgatóság szerint Lívia asszonynak rendkívül élénk a fantáziája. Még hogy rizsporral fehérített haj...még a pigmentkoptatási technikát sem használják az emberek a saját hajukon, vagy bőrszínükön.
Aislingnak eszébe jutott az az este. Már nem zárja olyan könnyen a fantázia birodalmába annak a lehetőségét, hogy valahol messze-messze időágak sokaságán túl létezik olyan időfolyam, ahol bizonyos döntések oda vezettek, hogy divat lett a rizsporos, tornyozott haj. Esetleg még ráadásként néhány divatos mintát követve közel ugyanolyanra, vagy közel egyformára is változtathatják az emberek a kinézetüket. Csak egy transzformáló intézetre kellene hozzá tömegesen igényt tartani és meg kellene határozni néhány orrformát elfogadhatóként, divatosként és a száj meg egyéb testformáknak az esztétikáját is kellene palettázni, és még furcsább világ lenne az, mint a rizsporos világ. Az utcán más sem jönne szembe, mint a 3 orr-száj-szem-arcforma keveréke. Aisling nehezen tudott elképzelni egy olyan világot, ahol igénnyé válhat a transzformálás. Ugyan milyen döntések vezethetnének el egy ilyen világhoz?
- Lemegyek hozzá - felelte egyszerűen.
Miért a tablinumban vár és nem a peristylumban szórakozik a ma esti vendégeinkkel, vagy miért nem jön fel? - csodálkozott magában a lány.
A hologram nem tűnt el.
- Az alárendeltségről akar veled beszélni. Azt mondta, hogy nem akart zavarni mostanában, hogy nyugodtan készülhess a vizsgádra - magyarázta még Lívia domina.
- Aha, szóval ez hivatalos látogatásnak álcázott találka - állapította meg a lány.
- Efemeri tisztségben tett látogatás. Nekem teljesen mindegy, hogy mivel és hogyan bonyolítjátok egymás életét, de ma gyertek el a vendégekhez is. Rhys szülei már megérkeztek és már Sophiáék is a peristylumban vannak .
A lány nem említette anyjának azt, hogy Rhys már jelezte azt, hogy benéznek hozzá este Sophiáék is. Arról sem tett említést, hogy beszélt Rhysszel.
- Átöltözöm és lemegyek hozzá, aztán a megbeszélés után átmegyünk a peristylum vendégeihez- egyezett bele anyja kérésébe.
- Hogy haladsz a tizenkettő útjának a tanulmányozásával? - érdeklődött anyja.
- Most az után kutatok, hogy mik voltak Drakhtor rémuralmának a következményei -felelte röviden és felületesen.
- Drakthorból indulsz ki - állapította meg Lívia asszony - a Tizenkettő Szövetsége érdekesebb.
- Már akinek - mormolta halkan a lány.
- Ritkán beszélgetünk, lányom. Csak tudnám mi az oka annak, hogy a kérdéseimre röviden felelsz, azután már nem érdekel a társaságom - sóhajtott Lívia asszony. - Szívesen beszélgetnék veled többet, mert hiányzol. Nem akarom, hogy még jobban eltávolodjunk.
Aislingnek fel sem tűnt az, hogy az utóbbi időszakban kerüli és elhanyagolja a családját.
- A kutatások miatt mindenkit kerülök és hanyagolok, de minden a régi lesz azután - ígérte meg a bűntudatától letaglózva édesanyjának. Csendben megfogadta, hogy jobban oda fog figyelni családjára és barátaira is. Majd aztán.
ns 15.158.61.51da2
