"For crying out loud
I'm running from a comedown
God forbid, I know I've been a letdown
Reaching for the sky while laying in a gutter "
Papa Roach - Alive (2006)
- Anya... - Dia kétségbeesetten szólt bele a telefonba. - Én... Én nem is tudom, hogy juthatott ez az egész az eszembe!
Ez igaz volt. Végiggondolta azt a sok buta hisztit, amit otthon levágott mindenféle hülyeség miatt, és már ő sem érezte annyira megalapozottnak a szökését.
- Kislányom, hogy jutottunk ide? - Leonóra hangja sírósan csengett.
A lány alsó ajka megremegett. Érezte, hogy maradék határozottsága is elpárolog. Hogy a könnyek, amikről eddig azt hitte, neki nincsenek, kibuggyannak szemeiből és ráérősen csorognak le az arcán, mintha csak ezzel is őt gúnyolnák.
- Bár tudnám - szólt rekedten. Nyelt egyet, majd feltette azt a kérdést, ami azóta foglalkoztatta, hogy lelkiismerete elkezdte őt marcangolni: - Mi lesz most?
Egy reszketős sóhaj után az édesanyja válaszolt.
- Ezt... ezt még nem találtam ki. De nagyon nem tetszik nekem, hogy egy vadidegen fiúval fogsz találkozni.
Diába visszatértek az indulatok. Nem akart hinni a fülének. Komolyan ez lenne a legnagyobb probléma?
- Anya, Ram nem idegen! - fortyant fel.
- De, az. Néhány képet láttál róla. Honnan tudod, hogy azokon valóban ő szerepelt? Amire készülsz, az nagyon veszélyes. - Leonóra higgadt maradt, szerette volna jobb belátásra bírni a lányát.
- Anya, ez baromság! Ramsey a legjobb barátom! - Olyan erővel szorította a bőrönd fogantyúját, azt hitte, bármelyik percben széttörik. Igyekezett elfojtani a dühöt, ami újra feltámadt benne. Már nem is tudta bánni annyira, hogy lelépett otthonról.
- Ha legalább megírtad volna, melyik reptéren száll le a géped... - kezdte az édesanyja.
- Persze, hogy ideküldd Rolit, aki felrakna a következő gépre! - csattant fel Dia.
- Nem!
- És ezt higgyem is el? - Hitetlenkedve tette fel a költőinek szánt kérdést.
- Nézd, nagyon fáj, hogy ide jutottunk. Ugyanakkor belátom, én is hibás vagyok ebben. Eszem ágában sincs téged hazaküldeni a bátyáddal. Csak aggódom és szeretném, hogy biztonságban légy. Nem ismerem ezt a fiút, így nem tudok bízni benne. Ezt megérted?
A lány tudta, hogy anyja nem áll messze attól, hogy újra elsírja magát. Hallotta a hangján, hogy mennyire igyekszik tartani magát.
- Akkor itt az ideje, hogy az én ítélőképességemben bízz - mondta. Dühe valamicskét csillapodott. Azt megnyugtatónak találta, hogy az édesanyjának nem állt szándékában Rolival felrakatni őt az első pesti gépre.
- Ez nem erről szól.
- De, pontosan erről! - Nem értette, mi másról lehetne itt szó. - Anya, neked sosem volt elég az, ha én őszinte voltam, mindig mástól is kellett a plusz infó. Most, életemben először nem így lesz, nyeld le!
- Szívem, sosem azért kérdeztem utána a viselt dolgaidnak, mert nem hittem neked, hanem mert egy éremnek mindig két oldala van - magyarázta Leonóra szipogva.
Egy rövid szünet állt be a beszélgetésbe. Dia nem tudott mit mondani. Az útlevél ellenőrzőpont előtti tér kezdett kiürülni, már csak néhány utas várakozott a pultoknál. Mennie kellett. A csendet az édesanyja törte meg.
- Azonnal üzenj, amikor találkozol ezzel a Rámszlival, jó? Felhívom Rolit és Emmát is. Holnap szeretném, ha valamelyikükhöz átköltöznél.
- Dehát miért? - Csak azért is ágált, bár az ő ötlete is az volt, hogy ha nem is szerdán, de néhány nap múlva mindenképp átcuccol valamelyik testvéréhez... Inkább Emmához, mint Rolihoz.
- Egyrészt, hogy kevésbé aggódjak, másrészt mert nem illik egy nagykorú fiú lakásán tartózkodnod. Ő már felnőtt... minden értelemben. Akarhat tőled olyasmit...
Dia az anyja szavába vágott.
- FÚJ! Ugye ezt nem gondolod komolyan?! Anya, átcuccolok holnap Emihez vagy Rolihoz, legyen. De nem azért, mert attól tartok, hogy Ramsey megerőszakol! Jézusom, miket gondolsz te?! - Felháborodottságában a hangja elvékonyodott, arca lángra gyúlt. - Viszont le kell tennem, már senki sincs az útlevél ellenőröknél.
- Jó, de ne felejts el üzenni, amint találkoztál ezzel a fiúval! - emlékeztette az édesanyja.
Dia szinte látta maga előtt az asszonyt, ahogy szigorúan felemeli a mutatóujját, és közben szúrósan néz rá.
- Nem felejtek - felelte szemeit forgatva.
Elbúcsúztak, letették. Dia mély levegőt vett, és megtette azt a pár lépést, ami a legközelebbi pulttól elválasztotta őt. Valójában most már ő is félt attól, amitől az édesanyja. Mi van, ha Ramsey mégsem az, akinek egészen idáig hitte? Ezt a világért be nem vallotta volna Leonórának, hiszen azzal igazat adott volna neki, ugyanakkor be kellett lássa, van alapja annak, amit az anyja mondott. Hallott már rosszul elsült internetes társkeresésről, olyan esetekről, amikor a gyanútlan kamaszlányt csőbe húzta valami perverz idióta. Logikusan végiggondolva erre az ő esetében alig volt esély, ugyanakkor biztosra nem tudhatta. Bizony félt.
×××
Roli arca a fehérből vált paprikapirosra, majd céklaszínűre. Szemei villámokat szórtak. Fülén a telefonjával egyre idegesebben járkált fel és alá a szobában.
- Emi, nem értem! Anya miért gondolja, hogy hibás ebben? Ez egyedül Dia felelőtlensége és hisztije, de úgy érzem, rendesen átlépte azt a határt, amit bármelyikünknek tolerálni kellene! - Hangja remegett az elfojtott indulattól.
- Igen, óriási marhaságot csinált, ezzel egyetértek. Ugyanakkor nem ismerjük az ő oldalát! - Emma sem volt nyugodt.
- Én ismerem. Egy hete kábé rám írt, hogy ki akar jönni, mert elege van anyából, hogy nem hagy neki nyugtot. De Emi, tudod, mit hozott fel példának? Hogy nem mehet el valami huszadrangú banda koncertjére! - Roli bal kezével a homlokát dörzsölte.
- Látod, hogy próbálta felhívni magára a figyelmedet? Hogy gond van! Én nem hiszem, hogy egy koncert lenne a kiváltó oka az egésznek. Én sajnos nem tudtam vele beszélni, pedig írt, hogy hívjam fel. Most bűntudatom van emiatt, mert...
Roli a húga szavába vágott.
- Ne legyen! Anya rendesen elkényeztette, feleannyira sem önálló, mint mi ennyi idős korunkban. Mi tizenhat évesen már dolgoztunk, emlékezz vissza! Ő meg jó dolgában már nem tudta, mit találjon ki, gondolta, jó hecc lesz meglépni!
- Roli, az ég szerelmére! Amikor mi voltunk kamaszok, más világ volt, de emlékezz vissza, én miért jöttem ki az érettségi után! Nem azért, mert otthon nem kaptam volna állást, hanem mert nekem is elegem volt abból, ami otthon ment. Anya és apa ölték egymást, szerinted ő nem látta ezt?!
- Ugyan már! Hiszen kicsi volt még ahhoz, hogy felfogja! - Roli legyinteni akart, de aztán rájött, hogy testvére úgysem látná.
- Kicsi volt? Jézusom, neked elmentek otthonról! Nyolc éves volt, mikor az egész történt. Nagyon is megviselte! Anya azt mondta, hogy valami olyasmit írt a levélben, hogy nem lesz többé púp senki hátán. Szerintem itt egyáltalán nem a koncertről van szó.
A férfi megadóan sóhajtott. Nem fogja tudni meggyőzni Emmát, ezt be kellett lássa. Húga mindig is csökönyösebb volt a legmakacsabb szamárnál is, szinte lehetetlen volt elérni, hogy megváltoztassa a véleményét.
- Jó, hagyjuk ezt. Várjuk meg a holnapot. Anya azt írta, hogy Dia üzen, ha találkozott azzal a sráccal. Hozzád, vagy hozzám jöjjön át?
- Inkább hozzád. A vendégszobánk jelenleg káosz, hiszen tudod...
- Rendben. - Roli feszülten simított végig rövid, barna haján. Más se hiányzott neki, mint a kamasz kishúga.
Nagyon is szerette Diát, de a tizennégy év korkülönbség miatt sokszor nehezen értette meg őt. Emmának ez mindig sokkal jobban ment. Lehuppant a szobában álló duplaágyra, és arcát kezeibe temette.
×××
Dia sikeresen túljutott az útlevél ellenőrzésen. A hatalmas teremben, ahová érkezett, még néhányan lézengtek. A futószalagokon néhány kósza bőrönd keringett, melyek nem leltek gazdára. Átvágott a termen, de minden lépés nehézkes volt. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy esetleg más várja őt, mint akire számít. A zöld folyosó bejárata előtt megtorpant. Szíve vadul zakatolt a mellkasában, gyomra újra diónyira zsugorodott. Nyelni próbált, de torkát olyan száraznak érezte, mint a puskapor. Egy papírt halászott ki a szimatszatyrából. A lapra a fénymásolóban Ramsey egyik fényképét nyomtattatta ki. Mi a fészkes fenét fogok csinálni, ha nem ő vár odakint? A Heathrow lobbiját kevésbé ismerte, mint a Lutonét vagy a Stanstedét. Vajon lesz erőm kiabálni vagy elszaladni? – Mély lélegzetet vett, remegve fújta ki a levegőt. Nagyon is félt, hogy az anyjának lesz igaza. Viszont nem maradhatott ott sem a folyosó bejáratánál. Bátorság, Dia! Innen már tényleg nincs visszaút! – Egy sóhaj kíséretében végül elindult a zöld folyosón. Ahogy a fekete üvegű fotocellás ajtóhoz közeledett, szíve egyre vadabbul kalimpált a mellkasában, és ismét úgy érezte, hideg verejték csorog le a tarkóján. Már nem állt meg, igyekezett határozottnak tűnni, és amikor szétnyílt az ajtó, kilépett rajta.
A lobbiban még viszonylag sokan voltak, különösen a folyosó ajtaja körül álltak többen, néhányan névvel ellátott papírt tartottak a kezükben. Dia szinte rögtön kiszúrta Ramsey-t. A fiú a korlátnak támaszkodott, a telefonját babrálta. Köszönöm, Istenem! - A lány egy pillanatra a plafon felé emelte tekintetét, majd folytatta útját Ramsey felé.
Néhány lépést tett csupán, amikor a fiú felnézett, és tekintetük találkozott. Barátja zöld szemei a felismerés hatására felcsillantak, és vékony ajkai mosolyra húzódtak. Diában a pillanatnyi megnyugvás helyét a lámpaláz vette át, zavarba jött, érezte, hogy elpirul, és félt, hogy pontosan azzal a rémesen szögletes akcentussal fog majd megszólalni, amin az osztálytársai beszélnek az órákon. Idegesen gyűrögette a szimatszatyor vállpántját, és igyekezett valami mosoly-félét varázsolni az arcára.
- Szia, Di!
Még sosem hallotta ezelőtt a fiút beszélni. A kissé érdes, mély hang fáradtan, mégis vidáman csengett.
- Szia! - A sajátját idegesítően vékonynak érzékelte, de nem merte megköszörülni a torkát, nem akart furcsának tűnni.
- Minden rendben? - kérdezte Ramsey. - Nagyon sokára jöttél ki, és már kezdtem azt hinni, hogy az utolsó pillanatban meggondoltad magad.
- Remélem. - felelte kis szünet után. - Eléggé rázós napom volt.
Közben elindultak a lobbi bejárata felé.
- Szeretnél beszélni róla? - A fiú elvette tőle a bőröndöt.
- Nem tudom. Viszont várj egy percet... - Dia elővette a mobilját. - Írnom kell anyának, hogy az vagy, akinek mondtad magad, és jól vagyok.
A lány várta, hogy majd kap valami szarkasztikus választ erre, de Ram csak bólintott, és félreálltak, amíg Dia elküldte az SMS-t.
- Ezek szerint már tud mindent? - kérdezte barátja, mikor tovább indultak a metrómegálló felé. - Mármint anyukád.
- Igen, és ki van bukva, de igazából már én is bánom, hogy elszöktem. – Észbe kapott, hogy esetleg szavai bántóak lehetnek a fiúra nézve, ezért gyorsan hozzátette: - Azaz, hogy magát a szökést bánom, azt nem, hogy végre találkoztam veled.
Ramsey kurtán biccentett. Talán ő is zavarban van? – Dia remélte, hogy erről van szó, hiszen barátja MSN-en sosem volt ilyen szűkszavú. Ugyanakkor az a mosoly, amivel fogadta őt, inkább lazaságot és magabiztosságot sugallt. Lehet, hogy élőben nem is fognak olyan jól kijönni? Ebbe bele sem akart gondolni. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára, mert az idegeskedésből és lámpalázból már épp eleget kapott nem hogy egy napra, de legalább egy évre.
- Nem is tudom, hogy kérdezzem meg, amit ilyenkor szokás, hiszen nyilván nem volt annyira jó utad, de… Minden rendben ment? – törte meg a csendet a fiú.
- Ja, hát… Repülni azt utálok, de szerencsére eléggé kimerítettem magam az idegeskedéssel, hogy a nagyját átaludjam az útnak – felelte a lány. – Viszont amúgy minden simán ment, a vonathoz kellett csak rohannom.
- Én még nem repültem. Mi olyan rossz benne? – Ram kíváncsian nézett Diára.
- Bár meg tudnám fogalmazni – sóhajtott. – Valamiért nem érzem magam biztonságban a repülőn, és emiatt már előre ideges szoktam lenni.
- Ez elég szarul hangzik. – A fiú elhúzta a száját. Közben odaértek a kapukhoz. – Van Oystered?
- Persze. - A lány kihalászta kabátja zsebéből a kék plasztikkártyát, és az egyik automata felé vette az irányt. A kártya úgy működött, mint egy bérlet, csak pénzt kellett tölteni rá. – A felhők látványa azért valamelyest kárpótolni szokott, de most jobb volt, hogy a repülés nagyrészét átaludtam.
Barátja csak bólogatott. Mivel nem tudta, mit kérdezhetne még az utazásról anélkül, hogy ingoványos területre érne, témát váltott:
- Képzeld, végre visszajelzett a Universal Republic a Hinder lemez miatt. A héten útnak indítják az albumokat.
- Király! - Dia szemei felcsillantak. Már nagyon várta, hogy kijöjjön az új album. - Mikor is rakhatjátok ki a polcokra?
- Terv szerint november negyedikén, szóval remélem, holnap már elküldik.
- Remélem, lesz olyan jó ez is, mint az Extreme Behaviour!
Azt az albumot a fiú ajánlotta neki, mikor mondta, hogy szereti Adam Gontier hangját. Austin Winkler hasonlóan reszelősen énekelt, és a számok is elég depresszívek voltak.
- Én is remélem, mert félrerakattam már magamnak egy példányt a készletből. Szívás lenne, ha szar lenne, és vissza kellene fóliáznom... - magyarázta a fiú.
- Mint a Dir En Grey albumot legutóbb? - vigyorodott el a lány.
- Ne is említsd! Még jó, hogy az öregnél nem buktam le. - Ramsey egy pillanatra elvörösödött.
Dia emlékezett rá, amikor erről mesélt neki a fiú. Félrerakott magának egy CD-t a japán banda 2007-es lemezt, amikor a szállítmány megérkezett a nagybátyja boltjába, hazavitte és meghallgatta, de annyira nem tetszett neki, hogy nem akarta megtartani, ezért kínkeserves szenvedés árán visszafóliázta, hogy visszatehesse a készletbe. Állítólag nem sikerült valami profin a hadművelet, és barátja rendesen stresszelt rajta, hogy valaki vegye már meg, ráadásul olyankor, amikor ő kasszázik, nehogy lebukjon a nagybátyjánál.
- Habár... nekik is lesz új lemezük novemberben - szólalt meg újra a fiú. - De azzal már biztos, hogy nem kísérletezek. Letettem arról, hogy japán rockot hallgassak.
- Én akkor ki sem próbálom - felelte Dia.
- Idén más, ami minket érdekelne, nem lesz sajnos - húzta el a száját Ram.
Közben megérkezett a metró, és felszálltak rá. A zene és az albumok, mint téma, kezdte feloldani a közéjük feszült lámpalázas csendet. Dia sokkal nyugodtabban lépett a Piccadily Line szerelvényére. Egy rövid időre a beszélgetés még azt is elfeledtette vele, hogy a helyzete koránt sem mondható rózsásnak.
×××
Dia telefonja legközelebb a Circle Line-ra való átszálláskor kezdett rezegni.
- A peronon van még térerő, ugye? - kérdezte Ramsey-t.
- Persze, föld fölött vagyunk, miért? - A fiú kíváncsian nézett rá.
- Anya és a tesóim is írtak, szeretnék nekik válaszolni - felelte, majd megnyitotta az egyik üzenetet. - Ó, anya azt írja, akkor is írjak, ha megérkezek hozzád. Nagyon bizalmatlan.
- Szerintem rendben van, hogy aggódik érted. Nekem ebben nem volt részem, hiszen tudod. - Ram arcán keserű mosoly jelent meg, egy pillanatra szemeiben kihunyt a fény.
- Igen, de pont emiatt érzem úgy, hogy nem bízik bennem. Miért nem elég neki, hogy egyszer megírom, hogy jól vagyok? Szerintem, ha lehetne, nyomkövetőt is szereltetne rám - morgolódott Dia.
- Nem tudom... - kezdte a fiú, de nem mondhatta végig, a lány a szavába vágott.
- Jaj ne! Rolihoz kell átcuccolnom holnap! Meg fog nyuvasztani, ebben egészen biztos vagyok!
- Hogyhogy nem mehetsz a nővéredhez?
- Azt írja, a vendégszobájuk még mindig nem készült el, pillanatnyilag nem férek el náluk. Tiszta szívás... De azt hiszem, megérdemlem - sóhajtott megadóan Dia.
- Hát... Erre nem tudom, mit mondjak. Amit csináltál, valóban elég meredek dolog volt.
- Jó okom volt rá, hiszen tudod. - A lány még tartotta magát az igazához. - Otthon csak nyűg voltam, anya nem hagyott élni sem.
Válaszolt az SMS-ekre, majd visszacsúsztatta a mobilt kabátja zsebébe. A metró hamar befutott, és felültek rá.
×××
Mire végre megérkeztek Sutton állomásra, Dia nagyon éhes és nagyon fáradt is volt. Ha valaki megkérdezte volna, mit szeretne: aludni vagy enni, valószínűleg nem tudott volna dönteni.
- Messze laksz? - kérdezte elcsigázottan, miközben elindultak a High Streeten.
- Nem, tíz perc se. Hulla vagy, mi?
- Eléggé... - felelte. - Meg brutálisan éhes is.
Ez utóbbi kijelentését az is alátámasztotta, hogy a gyomra hatalmasat kordult. A gondolatra, hogy ezt esetleg barátja meghallotta, elvörösödött.
- Hát... főzni nem igazán tudok, de van mirelit pizza, remélem, az megteszi - felelte Ramsey. Elnyomott egy ásítást.
Dia látta, hogy barátja is fáradt már. Igyekezett lépést tartani a nála egy fejjel magasabb, hosszúlábú fiúval. Az, hogy kicsit szedni kellett a lábait, Rolit juttatta eszébe, és a gyomra görcsbe rándult. Közel két méter magas bátyja mellett futólépésben kellett haladnia, ha nem akart lemaradni tőle.
Hamarosan letértek a főútról, és kis utcákon kanyarogtak. Aztán elértek egy lakóparkhoz hasonló részhez, ahol a viktroiánus sorházakat pirosas-barnás falú, különálló családi házak váltották fel. Az egyik épület az utca végén eltért a többitől, magasabb volt, és az oldalán sötét színűre mázolt, vas csigalépcső vezetett felfelé.
- Megjöttünk, ott fent lakom - jelentette be Ramsey, majd elindult felfelé.
Dia nem bámészkodott, hisz az utcalámpák gyér fényében úgysem látott túl sokat a környezetéből. Elindult ő is a nyikorgó lépcsőkön.
- A franc essen már ebbe a szarba! - morgolódott barátja. A sötétben elég nehezen tudott a kulccsal betalálni a zárba.
Végül sikerült, és a tejüveg ablakú bejárati ajtó halkan kinyílt. Ramsey belépett, és lámpát kapcsolt. Dia követte őt, maga után becsukta az ajtót. A rövid folyosó végéből nyíló helyiségről hamar megállapította, hogy az egyszerre a nappali, az étkező és a hálószoba is. Balra volt a fürdőszoba, hátul pedig egy ajtó vezetett a konyhába.
- Mindjárt csinálok kaját. - Ramsey a kanapéhoz húzta a bőröndöt, majd a konyhába indult.
- Tudok valamit segíteni? - Dia automatikusan követte a fiút. Karjaival fázósan ölelte át magát. Álmos volt, és egy forró fürdő is jól esett volna neki.
- Hát... - Ramsey körüljáratta tekintetét a szűkös kis konyhán. - Szerintem nem kell.
- Akkor én asszem, leülök kint, jó?
- Ennyire fázol? - A fiú csodálkozva nézte vendégét.
- Csak a fáradtságtól - legyintett Dia, de a hangja is remegett a didergéstől.
- A kanapéra tettem egy törölközőt, menj, zuhanyozz le, az jót fog tenni.
A lány csak bólintott, majd kiment. Kisvártatva nyílt, majd csukódott egy ajtó, és Ramsey egyedül maradt a gondolataival. Miután reszelt még extra sajtot a pizzákra, a vízforralót is bekapcsolta, és kihalászott a szekrényből egy bögrét. Koppát ígért, de látta, hogy Dia nincs épp ünnepi hangulatban, úgy döntött, inkább főz neki egy teát. Őszintén remélte, hogy a lány nem fázott meg, vagy a sokkhatás, ami érte, nem influenza formájában fog kijönni rajta.
×××
Dia dideregve lépett be a kádba, a paraván mögé. Ugyan forró fürdőről álmodozott, de túl fáradt volt ahhoz, hogy kivárja, amíg a kád megtelik vízzel, ezért inkább a zuhanyzást választotta. Kellemes meglepetésként érte, mennyire ügyelt Ramsey a tisztaságra. Mintha nem is egy legénylakásban lett volna. Lehet, hogy csak miattam takarított ki ennyire szépen. – Megvonta a vállát.
A zuhany után átmelegedve bújt bele a pizsamájába. A fürdőszobából kilépve rögtön észrevette, hogy az asztalon a gőzölgő pizzák mellett egy bögre tea vár még rá. No meg persze Ramsey, aki látszólag bosszúsan nézte a telefonját.
- Jobban vagy? - kérdezte, miközben felnézett a készülék képernyőjéből.
- Igen, köszi. - A lány arcán lustán terült szét egy fáradt mosoly. Talán az első aznap?
Dia leült barátjával szemben, és kivett a tepsiből egy szelet szalámis pizzát.
- Tudom, azt mondtam, Kopparberget nyitunk ma este, de úgy láttam, a teához több kedved lenne, mint a ciderhez.
- Sajnálom... - Dia hozzá akarta tenni, hogy majd holnap, de aztán eszébe jutott, hogy aznap már nem lesz itt este. - A tea most valóban jobban jön.
Ramsey csak bólintott. Néhány percig egyikük sem szólalt meg, a pizzaszeletek viszont szépen fogytak az asztal közepére tett tepsiből.
- Tudod, ha holnap reggel nem lennél jól, akkor nem engedném, hogy átcuccolj Rolihoz.
A lányt váratlanul érte barátja mondata. Megrökönyödve nézett a fiúra, mintegy magyarázatot várva.
- Arról van szó, hogy ha beteg vagy, akkor a legkevésbé sem hiányzik neked, hogy még ki is menj a házból. Ennyi az egész, remélem nem gondoltál semmi rosszra - tette hozzá Ramsey.
- Nem, igazából csak meglepett ez. Viszont ne aggódj, nem vagyok beteg, tényleg csak megviselt a nap. Eléggé kiborítottam saját magam, meg szerintem mindenki mást is a közvetlen környezetemben. - Dia lesütötte a szemét.
- Engem kivéve. Én inkább megkönnyebbültem.
- Miért? - A lány ismét elcsodálkozott.
- Igazából csak azóta nem majrézok belül, hogy a reptéren elmondtad, beszéltél anyukáddal telefonon - felelte barátja.
Diának egy pillanatra ökölbe szorult a keze.
- Anya még telefonon is irányítani akart. Alig volt hajlandó bízni bennem. Oké, most még van is némi oka rá, hiszen leléceltem szinte szó nélkül, de akkor is... Sosem elég neki az én szavam - mordult fel. - Szóval... egyfelől igen, bánom, hogy eljöttem, mert fájdalmat okoztam neki, de a francba is! Mégis hogy képzeli, hogy még ekkora távolságból is dirigál nekem?!
- Ezt mondta? - Ramsey felvonta a szemöldökét.
- Többek között. Nem is tudom, mit reméltem. Az mondjuk jó, hogy nem akar azonnal hazaküldeni.
- Én azt, hogy talán rendbe akarja hozni a kapcsolatotokat - mondta a fiú.
Dia szerette volna rendesen szavakba önteni, pontosan mit is érez, de rá kellett döbbennie, hogy bár elég jól beszél angolul, nem lesz képes igazán jól kifejezni magát.
- Szerintem azt is szeretné. Csak időre van szükségem. Egész úton a lelkiismeretemmel küzdöttem, ami kimerített, és addig a pillanatig, amíg bebizonyosodott, hogy anya továbbra is irányítani akar, még nyerésre is állt. De most már inkább örülök, hogy itt vagyok, még ha elég meredek is ez az egész.
Végül ennyit mondott. Azt, hogy a zöld folyosón mennyire pánikolt attól, hogy esetleg Ramsey mégsem az, akinek mondta magát, inkább kihagyta. Nem akarta, hogy a fiú kinevesse őt.
- Ezt... nehéz elképzelnem, mármint... Csináltam én is marhaságokat, de talán ennyire drasztikus lépésem nem volt. - Ram elnyomott egy ásítást.
A pizza elfogyott, Dia már a teáját is majdnem mind megitta. Látta, hogy barátja szintén fáradt.
- Nem kellene aludni mennünk? - kérdezte.
- De igen, holnap hét körül fel kellene kelnünk, hogy időben felérjünk Camden Townba. A reggeli csúcs egy igazi szívás.
Ramsey felállt, és már arra készült, hogy elvigye a tepsit.
- Hagyd, majd én elmosogatok, te menj zuhanyozni. - A lány átnyúlt az asztalon, és a fiú kezére tette a sajátját.
- Nem muszáj ám, megcsinálom - próbált hárítani barátja.
- Ugyan már, hadd segítsek valamit!
Dia határozott volt. Utált mosogatni, de cikinek érezte volna, ha hagyta volna, hogy teljesen kiszolgálják. Ramsey végül megadta magát. A lány szerette volna megvárni, hogy barátja végezzen és jó éjszakát kívánhasson neki, de miután befejezte a feladatát és bebújt a kanapéból átalakított ágyba, szinte rögtön elnyomta az álom.
Mire éjjel felébredt, a szobára sötétség borult és Ramsey aludt már. Dia egy darabig forgolódott, no nem azért, mert kényelmetlen volt a fekhelye, sokkal inkább azért, mert a lelkiismerete újult erővel kezdte marcangolni őt belülről. Végül nagy nehezen újra elaludt, de zagyva álmokat látott, amik megnehezítették a pihenését.
ns 15.158.61.37da2
