232Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡzsmwR46jkb
Amber mindig is szeretett volna egy kisállatot, akiről majd gondoskodhat és játszhat, így szüleivel abban állapodtak meg, hogy ha sikerül letennie az érettségit, akkor kaphat egy kis tapsifülest, ezért nagy hévvel kezdett neki a szóbeli tételek megtanulásának.
Ami viszont felkészületlenül érte, az az, hogy már az első tételnél elakadt. Bambán felhúzta az orrát és meredten elkezdte bámulni a plafont, miközben azon morfondírozott, hogy mit tévő legyen. Tollát a kezében forgatva gondolkodott, miközben legszívesebben a pokolba kívánta volna a tanárát, aki a tételt dolgozta ki, hiszen szinte semmit sem lehetett érteni belőle. Amber szülei magasra tették a mércét, mivel nem nagyon voltak tisztában a lány iskolájának tanáraival, ahogy és amilyen módon tanítottak. Édesanyja egy nagyon elfoglalt nő volt és szinte mindig estig dolgozott, csakúgy, mint édesapja, aki pedig a műhelyében szeretett tevékenykedni. Egy kis kitérés után Amber végül eldöntötte, hogy nem muszáj katonai sorrendben megtanulnia a tételeket, így a nehezebbeket mindig kihagyta azzal az ürüggyel, hogy majd visszatér rájuk később. Mindaddig művelte ezt a tevékenységet, amíg az utolsóelőtti tételnél megint elakadt. Felzaklatott állapotban becsapta a könyvet és valami kis agy mozgató dolog után nézett, ami nem volt más, mint a csokoládé. A konyhaszekrény mindig tele volt mindenféle jóval, így nem volt nehéz megtalálnia kedvenc csemegéjét. Egy kicsit turkált a szekrényben, majd pedig mikor ráakadt a finomságra kirántotta, de mivel a többi rá volt téve, így az egész kihullott a csempére. Heves mozdulatokkal visszatette a nem kívánt édességeket a szekrénybe, hogy ne legyen feltűnő, hogy ő kivett egyet onnan, ugyanis szülei mindig korlátozták csokoládé terén, hogy mikor és mennyit ehet. Nem szerették, ha kislányuk egészségtelen dolgokkal tömi magát ahelyett, hogy előbb valami normális ételt enne. Amber végül egy kedvenc táblacsokijával a kezében huppant le az ágya szélére és vette fel a könyvét, hogy ismét nekiálljon a kemény magolásnak. A csokit egy mozdulattal bontotta fel és már bele is harapott kedvenc csemegéjébe. A csoki megtette hatását, ugyanis teljesen felpörgette a lányt, így aligha lankadt a figyelme a tételről. Már délután volt, mikor egy jókora sóhaj kíséretében becsukta a könyvet és letette maga mellé az ágyra, miközben ő végig dőlt rajta és azért imádkozott, hogy minden simán menjen és ne akadjon el. Az iskolai társaságban sem volt egy szószátyár, mivel minden alkalommal, amikor beszélgethetett volna valakivel, csak nézett és teljesen lefagyva bámult, mintha nem is igazán figyelne, pedig csak leblokkolt. Sosem tudta, hogyan vegye fel a ritmust beszédesebb osztálytársaival, így nem nagyon tudott kiépíteni kapcsolatokat sem saját magának az iskolában. A tanulás pedig úgyszintén nem volt az „esete”, mivelhogy utált magolni, utált dolgozatokra készülni és egyáltalán nem volt tudás szomjúsága. Sokszor úgy érezte, hogy semmi sem érdekli úgy, hogy abban szeretne tovább menni és az életben kiteljesedni benne. Viszont, imádta az állatokat, akiknek rendszeresen segített is a helyi menhelyben. Az ötven órás szolgálatot legalább egy olyan helyen tölthette, ahova szívesen járt ki. Volt is egy kedvenc részlege a menhelyen, ahol a kis rácsálók kaptak helyet, mint a tengerimalacok vagy a nyuszik. Minden alkalommal hatalmas boldogsággal lépett be a kenelek folyosójára, amelyekben kulturált körülmények között tartották az állatokat, ameddig be nem fogadta őket egy szerető család. A menhelyen kinézett magának egy kisnyuszit, akit mindig becézgetett és szeretgetett a szolgálata alatt, ezért miután elvégezte az ötven órát egyből az igazgatóhoz sietett, aki minden áldását rászórta a kérésére. Amint pedig sikerült leérettségiznie végre karjaiban tarthatja Pamacsot, a kis barna nyuszit, akit három hónapon keresztül gondozott. Szigorú keretek között persze, miközben mindenre megtaníthatja, hogyan ne okozzon károkat a házban, és hogy mindenki megszeresse a családban a kis nyuszit. Április vége volt és már Amber majdnem, hogy kívülről fújta az összes egyszerűbb tételt, az írásbelire pedig nem volt gondja, mert írni jobban szeretett, mint beszélni. Az érettségik a következő héten vették kezdetüket, így gyorsan összekészítette a szükséges eszközöket, amelyeket majd magával vihet. Az elkövetkezendő napok nyugisan teltek, az írásbeli simán ment Ambernek és szinte már a karjaiban érezte Pamacs puha bundáját. Amilyen gyorsan elteltek az írásbeli napjai, olyan sebességgel köszöntött be a szóbeli napja. Amber idegesen tördelte a kezét, miközben társai mellette hahotáztak és közben nem is a tételekről diskuráltak, hanem inkább arról, hogy mit fognak csinálni a nyáron. A tanár tíz percenként bejárt, hogy ellenőrizze a létszámot, amikor pedig mindenki végre befutott, kezdetét vette a megmérettetés. Amber a névsor közepén helyezkedett el, így az első fordulóban kimaradt, mivel csak öt ember mehetett be egyszerre. Ő pedig addig idegesen dobolt a padon és azt figyelte, hogyan jár az óra mutatója, és még a lassú kis mutatót is látta, ahogy mozog. Csigalassúsággal teltek a várakozás percei, miközben egyre többen kijöttek a teremből és mosollyal az arcukon jelezték, hogy sikerült. A második fordulóban szintén kimaradt Amber, mert a következő csapat elején mehetett be. Miközben megint csak várakozott, kitekintett az ablakon és nézte a fák lombjainak táncát, akik a szélben jobbra-balra dülöngéltek. Ez a látkép le is nyugtatta kicsit, így már nem a torkában dobogó szívvel pattant fel a székéről. Szólították a következő öt embert, ők pedig az ajtóhoz álltak sorban, majd kopogtattak, amelyet egy harmonikus „tessék” követett. Benyitottak és az öt kisebb pad volt legközelebb az ajtóhoz. Az iskolapadok asztalain egy-egy üveg víz és papírlap éktelenkedett. A tanárnő, aki az osztályfőnök volt leült az érettségiztetők közé. Amber kiválasztotta a legközelebbi helyet az ajtó felé, ha esetleg mihamarabb ki akar menekülni a világból, de képzeletben az arcára csapott, mert ez nem volt túl szép hozzáállás a részéről. Mindenki húzott egy tételt mindegyik tantárgyból, így elkezdték körmölni a vázlatot, ami egyfajta segítségnek számított. Ambernek szerencséje volt, hiszen pont olyanokat húzott, amelyeket álmából felkeltve is tudott, így neki is látott kijegyzetelni a dolgokat az atlaszból és az agyából. A mellette ülő osztálytársai megszeppenve fel-felnéztek és kétségbeesetten lapozgatták az eléjük tett atlaszt és próbáltak kivenni valamit a témával kapcsolatban. Amber már csak átolvasta a leírt vázlatát, amivel majd dolgoznia kell, és mikor készen lett, jelentkezett, hogy elkészült. Kissé idegesen kászálódott ki a padjából, aztán odasétált a világ leghanyagabb módján és lehuppant a tanári bizottság előtt elhelyezett padba. A tanárok mosollyal nyugtázták, hogy semmibaj nem történt és ösztönözték, hogy kezdheti a feleletet. Amber elkezdte az első, majd a második húzott és végül a harmadik tételt magyarázni, végül pedig az idegen nyelv is sikerült neki. Az érettségiztetők mosolyogva összenéztek és bólogattak, hogy eleget mondott, Amber pedig amikor hátat fordított a bizottságnak fülig éri mosollyal lépett ki az ajtón. A folyosón pár fiú felnézett, akik még nem voltak soron és fürkészőn nézték Ambert, aki pedig kivirulva lépdelt végig, majd bement a kis étteremmé alakított terembe, ahol egyből magába tömött három szelet házilag készített süteményt. Egy nagyon stresszes időszakon van túl és örült neki, hogy végre vége. A többiek, akik vele együtt végeztek megkönnyebbülten léptek be a kis étterembe, ahol összetömörülve beszélgettek arról, hogy miket húztak.
Az érettségi hétvégéjén reggel Amber megkönnyebbülten kelt ki az ágyából és mosolyogva köszöntötte a napot, miközben széthúzta a sötétítő függönyöket. Szülei büszkék voltak rá és mivel megígérték neki, hogy ha sikerül az érettségi, akkor lehet egy nyuszija. Édesanyja kopogtatott be az ajtón hozzá, majd mikor nem hallott ellenvetést benyitott lányához.
- - Szia kincsem, na akkor ma megyünk? – kérdezte mosolyogva az édesanyja bedugva fejét az ajtónyíláson.
- - Igeen! Már is elkészülök és mehetünk! – rikkantotta Amber, miközben felküzdötte magára kedvenc nadrágját.
Néhány perc elteltével Amber ujjongva repült ki az ajtón, miközben édesanyja már beindította a kocsit az induláshoz. A lány mosolyogva, nevetgélve figyelgette a tájat, miközben mentek. A menhely félórányira volt az otthonuktól, így már háromnegyed óra múlva a kezében tarthatta a kis Pamacsot, aki pedig álmosan nyújtózkodott. Úgy tűnt, hogy örült Ambernek és hogy ő vitte haza. Amint hazaértek Amber elkezdett dolgozni a kis Pamacs helyén, tervezgetett és összeírt egy csomó szükséges dolgot. Az első egy alvóhely volt, amit semmiképpen sem egy ketrec takart, hanem egy pihepuha kis párna. Pamacs hamar megtalálta a kedvenc helyét és egy hét múlva már felszabadultan fickándozott a nappaliban fel a kanapéra, majd le a szőnyegre és végül megpihent a padlón. Amber mindig nagyon vigyázott, hogy nehogy megrágcsáljon valamit, így rendszeresen letakarta a vezetékekkel ellátott készülékeket.
Édesanyja mosolyogva figyelte, ahogy lánya körbe rajongja a kis nyuszit, aki pedig már az első pillanatban teljes jogú családtag lett. Pamacs sok időt töltött Amberrel, együtt pedig nagyon boldogok voltak. Ez a nyuszi egy igazi csoda, mondta mindig az édesapja, mikor hazaérkezett és még ott találta lányát a nyuszival a nappali szőnyegén elterülve, összebújva.
232Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡLkZkrSxkSp
