- - Ezt nem gondolod komolyan, ugye Caro? – sipította aggódó tekintettel Molly, aki próbálta lebeszélni legjobb barátnőjét arról, hogy elutazzon a szüleihez karácsonyra. – Eddig nem is érdekelte őket, hogy mi van veled, most meg hirtelen varázsütésre eszükbe jutott, hogy van egy tizenkilenc éves lányuk? Na, azért ez kicsit sem gyanús ugye? – fakadt ki még jobban, mire Caroline feltette a kezét nyugtatásképp.
- - Nyugi, nem lesz baj. Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy milyenek és a fenébe is, az igazi szüleim! – ábrándozott Caroline, miközben a bőröndjébe gyömöszölt még egy gyapjú pulóvert.
- - Jól van, menj csak, de ne sírj majd nekem, hogy mégsem teljesen normálisok és hogy inkább lennél itthon, mint azzal a két félkegyelművel. – nyugtázta barátnője a dolgot, mire Caroline bólintott és becsatolta a bőröndöt.
A gép másnap reggel nyolckor indult oda, ahol Caroline vérszerinti szülei éltek, így bőven volt ideje készülni. Bár, ha be kell vallja, Caroline azért kelt fel hajnalok hajnalán, mert ideges volt és nem tudott tovább nyugodtan aludni. A repülőút pedig még hosszabb szenvedésnek adtak helyet, a folytonos kérdőjelek Caroline fejében. Vajon szeretni fognak? És vajon milyen a házuk? Karácsonykor szoktak ajándékokat venni, adni? Milyen hagyomány van náluk? Elfogadnak-e majd engem, mint gyermeküket? Ezek az érdekfeszítő kérdések fészkelték be magukat a lány fejébe, miközben a kis körablakon át figyelte a lassan elhaladó vattacukor felhőket. A gép nem kevesebb, mint három és fél óra múlva végül elkezdett ereszkedni, de előtte természetesen bemondták, hogy mindenki helyezkedjen el biztonságosan a helyén, mert leszállnak. A reptéren nyüzsgő tömeg megindult, mint egy hangyaraj az épület felé. Bőröndök zubogtak, gurultak, miközben nevetgélő párok, családtagok beszélgetésétől zengett a levegő. Caroline egymagában bandukolt a tömeg után, aztán mikor beért, sietősen keresett valamit, ami majd emlékeztetni fogja arra, hogy valaki eljött érte. Az sem baj, ha neki kell megoldania, de azért jól esett volna neki, ha látja már az elején, hogy mennyire örülnek a szülei. De semmi ilyesmi nem történt. A parkolóban egymás után parkoltak a taxik, várva az embereket, akik felbérelték őket. Caroline csalódottan nyugtázta magában, hogy bizony senki sem jött ki elé a reptérre, így elkezdett pötyögni a telefonján, hogy taxit hívjon. De aztán valaki a nevét kiabálta mögötte pár méterrel. Hátra pillantva meglátott egy őszülő félben levő bácsit, aki egy táblával a kezében közeledett felé. A táblán a „Caroline Isten hozott itthon!” felirat virított. Az idős bácsi mosolyogva állt meg előtte, kezét Caroline csomagja felé nyújtva.
- - Szia Caroline! Már nagyon vártunk! Gyere, hadd hozzam a csomagodat, nem messze parkolok. – felelte a bácsi, majd elindult kezében a lány bőröndjével, a lány pedig követte.
- Szóval, te vagy a nagybácsim? – kérdezte hosszúhallgatás után az öreg urat, aki nagyon koncentrált a vezetésre, de biccentett.
- - Igen, a nevem Joseph és nagyon örültünk, amikor elfogadtad, hogy velünk fogsz karácsonyozni. Amber majd ki bújt a bőréből, majd megismered. – felelte Joseph, Caroline pedig tanakodott, aztán eszébe jutott, hogy a levélben az édesanyja írta a levelet és alá is írta, szóval ő lehet Amber.
- - Nagyon várom, hogy megismerhessem a szüleimet. – mondta őszintén, mire Joseph mosolyogva pillantott rá, majd vissza az útra.
- - Nagyon büszkék lesznek arra, hogy ilyen szép lány lettél. Tudod, amikor elváltak útjaitok, akkor majd megszakadt a szívük, hogy oda kell adniuk más családnak téged.
- - Tudom, mert nem volt lehetőségük olyan körülményeket teremteni, hogy fel tudjanak nevelni, ezt olvastam a levélben is… - kissé megakadt, amikor édesanyja gyászos kérlelő levelére gondolt, amit szerencsétlenségére pont az iskolában olvasott el, ami nem volt éppen felemelő, főleg, hogy legjobb barátnője ott ült mellette. Molly már az első pillanatban megmondta, hogy ne reméljen sokat, ezért csak vigyázzon, hogy miket ígérget a szüleinek.
- - Nos, megérkeztünk. – mondta lelkesen Joseph bácsi, miközben már kiszállt és éppen a bőröndöt szedte ki, de Caroline nem engedte neki, hogy felvigye, mert ő maga akart berendezkedni. A bejárati ajtó hatalmas robajjal csapódott ki és megjelent benne egy nő, ugyanolyan mogyoróbarna szemekkel és egyenes szőke hajjal, mint Caroline maga volt.
- - Caroline! Hát megérkeztél, gyere be, mert készítettünk neked valamit, amit szerintem szeretni fogsz! – invitálta be Amber, aki már nagyon izgatott volt, Caroline pedig megbabonázva lépett be a meleg és tágas előtérbe.
- Hűha, nagyon gyönyörű ház! – legeltette a szemeit a belső téri világításokon és a hatalmas mesébe illő kandallón.
- - Tetszik? Nemrég újítottuk fel és csakis a kedvedért díszítettük fel a ház belsejét, de a karácsonyfát majd holnap fogjuk együtt, apáddal. – lelkesedett Amber, miközben levette Caroline hátáról a kis hátizsákot, majd a kabátját felakasztotta egy fogasra.
- - Nagyon otthonos, még sosem láttam igazi kandallót. – lelkesedett Caroline is, mire Amber gyengéden a kandalló előtti kis fotelhoz invitálta a lányt, aki elégedetten fészkelődött benne, majd kényelembe helyezte magát és előre tartotta a kezét a meleg tűz okozta forróság pedig felolvasztotta a lefagyott tagjait.
- - Hogyha gondolod, mielőtt ebédelünk, menj fel a szobádba és nézz körül. Mindent átalakítottunk, hogy kényelmes legyen neked. – lelkendezett Amber, miközben mosolyogva a lépcső felé intett. Caroline alig hitt a szemének, amikor megnézte a szobáját. Minden tiszta barna és mindenhol valami egzotikus szekrény magasodott, az egészfalas könyvesszekrényről nem is beszélve. Ez kicsit már túlzás, nem? gondolta magában, de csak lekapott egy könyvet és lehuppant pihe-puha ágyára.
A családi ebédnél Joseph már nem volt jelen, de biztosította Caro-t és a szüleit, hogy karácsonykor mindenképpen átjön, hogy együtt ünnepelhessenek. A meghitt ebédnél Caroline egészen ellazult, kissé túlságosan is. Amber szólalt meg először.
- - Caroline, ez komoly döntés részedről, szóval nem is akarom, hogy ezen agyalj, amíg hazamész – kezdte ajaj, gondolta közben Caroline – De mivel úgy alakítottunk mindent, hogy neked minden kényelmes legyen, ezért arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha egy hónapig itt lennél nálunk és megnéznéd, hogy errefelé milyen? – Caroline köpni-nyelni nem tudott, de hirtelen nem is volt éhes.
- - Szívem, de ez nem kissé korai? Nézd, hogy lefagyott. Nem kellene még ilyenekkel traktálnunk, amíg egy kicsit nem szokja meg az itteni helyzetet. – felelte Amber mellett Aaron, Caroline vérszerinti édesapja.
- - Tudom, de olyan jó lenne! Túl sok évet vártam erre a pillanatra és szeretném kihasználni, hogy amíg lehet vele lehessek, ha már ezelőtt nem tettem… - horgasztotta le a fejét Amber, kedvese pedig magához vonta.
- - Ugyan, nem a te hibád volt. – Caroline kezdte kicsit kényelmetlenül érezni magát, azért úgy döntött, hogy feláll és elmosogat inkább.
Caroline már a szobájában feküdt az ágyán, miközben gondolatok cikáztak a fejében. Vajon azt akarják, hogy velük maradjak? Ez teljesen logikus lenne Amber kijelentése után. De persze, erre gondolni sem akart, hogy esetleg ideköltözzön, mert ő nem érezte magát otthon, neki ott van az otthona, ahol felnevelték. Nem akarta, hogy elszakítsák őt a szüleitől. Molly-nak igaza volt, a vérszerinti szülei csak azt akarták, hogy hozzájuk költözzön és minden mást elfelejtsen, amiben felnőtt és új életet kelljen kezdenie. De ez nem fog megtörténni, mert soha nem fog itt lakni!
Eldöntötte magában, hogy karácsony után egyből haza utazik, nem fogja megvárni, amíg teljesen elfajul a dolog. Amber pedig ezalatt is igyekezett meggyőzni lányát, hogy maradjon velük januárban, de Caroline hajthatatlan volt. Közben elérkezett karácsony első estéje, amikor is szépen megterítettek és a desszerteket és finom étkeket kirakták a nagy ovális alakú asztalra, a karácsonyi ezüst csillagos terítőre. Caroline mindenben igyekezett segíteni, de nem volt ez puszta érdeknél, hiszen nem érezte magáénak a dolgot, amióta Amber felvetette az ottlevés ötletét. Némán ettek és utána a karácsonyfa alatt kibontogatták az ajándékokat. Amber szomorúnak tűnt, nagyon nem erre számított, de igazat adott a férjének, hogy túlságosan akaratos volt lányával szemben.
- - Figyelj, Caroline. Ne haragudj, hogy olyan rámenős voltak az ittléteddel kapcsolatban, csak annyira boldog voltam, hogy visszakaphattam a lányomat egy kis időre, hogy elszaladt velem a ló. – kért mélységesen bocsánatot Amber, mire Caroline tőle szokatlan módon odaült édesanyja mellé és megölelte.
- Tudom, hogy csak jót akartatok. Köszönöm, hogy ti is vagytok, a karácsony pedig a családról és az összetartozásról szól, szóval ne rontsuk ilyen rossz gondolatokkal az ünnepet. Boldog karácsonyt! – mondta Ambert és Aaron-t átölelve.
Caroline nem sokkal szenteste után úgy döntött, hogy haza utazik, mert szeretett volna egy kis időt az otthoni családjával tölteni. Amber és Aaron rábólintottak és hagyták elmenni, miközben majd összetörtek. Igyekeztek megértőek lenni és megérteni, hogy nem könnyű Caroline-nak sem, hogy most ők is feltűntek az életében. Caroline találkozott Molly-val, aki lélekszakadva sietett barátnőjéhez, hogy meghallgassa a történetet. Caro szeretetteljesen beszélt igazi szüleiről, akik felnevelték, és a vérszerinti szüleiről, akik világra hozták őt, mert mindezért hálás lehetett nekik. Úgy döntött, hogy néha meglátogatja őket és egy kis időt tölthetnek együtt, ez pedig boldogabbá tette Ambert és Aaront, meg persze Caroline-t is. Megbeszélték, hogy minden hónapban két hétvégét ott tölt és olyankor családi napokat csinálnak majd.
Mert a nagy változások miatt az élet fenekestől felfordulhat és idő kell a helyzetek kezelésére.
ns 18.68.41.177da2
