"Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni."
Temari szeme hirtelen kipattant egy éles sikollyal együtt. Nem tudta mi történik saját magával. Azt hitte, hogy meghalt, de mégsem ez történt. A számításai rosszak lettek volna? gondolkodott el, miközben úgy kapkodott levegő után, mintha most kellett volna úsznia tíz kilométert árral szemben.
Érezte, hogy mindjárt elöntik az érzelmek, ezért elakarta takarni szemét a kezeivel. De mikor megpróbálta ezt az ösztönös cselekvést végre hajtani nem sikerült neki. Kezei ugyanis az ágyhoz szegezve volt egy egyszerű okkal, hogy öngyilkosságot ne tudjon még egyszer megkísérelni. Akkor, mikor ezt a tényt realizálta magában, könnyei kicsordultak... nem is. A könnyek forrása annyira megduzzadt szép zöld szemeibe, hogy egyenesen megáradt. Tulajdonképpen az érzelmei eluralkodtak rajta.
A sírása már-már hisztérikus volt, amiért ez még egy elég sok sikítással járt. Ha ez nem lenne elég, minden izmát befeszítette, oly jó erősen. Erre az ügyeletes nővér jött be a hangra.
- Asszonyom nyugodjon meg- hajolt le hozzá, de nem mintha egyik fülén be, a másikon meg ki ment volna.
Sőt. A sírás nem csak nem akart abba maradni, hanem tovább nőtt. A nővérke ekkor az ügyeletes orvost hívta be a szobába. Akkor ő is megpróbálta csitítani. De mikor már nem jött ki hang a torkán akkor jött a következő fázis: a hiperventillálás. Ekkor a doki bekötött neki egy enyhe fájdalomtompító infúziót, amitől egy kis idő múlva megnyugodott és mondhatni álomba sírta magát.
***
Három órával később újból felébredt. Továbbra is meg volt rémülve és zavarodva. Egy másik orvos botorkált be. De most nem infúziót kötött be neki. Hanem leült az ágya mellé.
- Yan doktor vagyok, pszichiáter - mutatkozott be.
Temari kómásan pislogott nagyokat.
- Micsoda?- nyögte ki.
- Pszichiáter vagyok. Talán nem voltam elég érthető?
- De. Tisztán hallottam, mit mond.
- Akkor, úgy látom nem lesz szükséges egy hallásvizsgálat- poénkodott, hogy egy kicsit oldja feszültséget.
Sikertelenül. Temari továbbra is kifelé nézett, és úgy tett, mintha ott se lenne az orvos. De a szófosással megáldott, flegma, bicegő Yant nem túlzottan érdekelte. Ő meg csak elmeredt a tengernek tűnő gondolataiban. Szíve szerint meg is fulladt volna benne. De ekkor megszólalt a fejében hogy "életem végéig az elmeroggyant osztályon fogok rohadni, ami az én életben maradását garantálja és azt nem akarom. Túl fájdalmas lenne" gondolta át. " Akkor úgy kell tennem mintha megbánnám az öngyilkosságomat és amikor kijutok, akkor egy ideig- óráig csak élnem kell az életem, és a legtökéletesebb pillanatkor megölöm magam. Igen, ennek így kell lennie. A gyerekek, meg úgy sem hiányzok nekik. A férjem... majd kiheveri. Kismillió nő van, aki az ölébe ugorna. Gaara és Kankuro... talán nekik fáj egy picit. Legalább sírba viszem... nem mert Kankuro is tudja már. Mindegy is. Ez. Egy. Zseniális. Ötlet."
- Hahó figyel rám? - rázta meg gyengéden páciensét.
Picit felé nézett. De ugyanúgy meredten nézett. De akkor az orvosra meresztette a tekintetét. "Még soha nem láttam. Különös."
-Eltudná mondani azt, amit az előbb mondtam?- kérdezett rá.
Semmi válasz. Yan elővette a pupilla lámpáját és elkezdte vizsgálni, majd konstatálja, hogy vagy nem ürült ki teljesen a nyugtató a szervezetéből, vagy szimplán leszarja, amit mond.
- Cserepes száj. Aha- hatásszünet. - Ki van száradva. Hozok önnek egy kis vizet. Attól talán jobban tud koncentrálni.
Kis idő múlva visszatért egy pohár vízzel.
-Igya meg!
Temari ránézett a pohár vízre és mintha minimum ciánkapszulával kínálnák, úgy öntötte le a torkán, reménykedve, hogy tényleg az van benne. De ez csak víz.
-Maga jó szomjas lehetett - jegyezte meg. - Most viszont figyeljen. Kérem! Feltennék önnek néhány kérdést. Önnek volt depressziója?
Semmi. Válasz. Yan doktor felállt és kiment a folyósóra.
-Egy CT-t Nara Temari asszonynak. Nem válaszolt semmire. - állt le azzal a dokival konzultálni, aki egy pár órával előtte kötött be neki diklofenákos infúziót.
-Hát magának, nem is olyan biztos, hogy ezzel a tenyérbemászó viselkedésével válaszolna is. De szerintem nem szükséges. Nem lehet, hogy a diklofenák miatt van, amit beadtam.
A pszihiáter szeme kikerekedett és megindult a rezidens felé.
-Maga. Egy. Zseni...ális idióta. Tudja, hogy a diklofenák az ő állapotában, akár maradandó károsodást is okozhat? És ki a faszt fognak beperelni?- kiabált vele.
-Halkabban uram...
-Halkabban? HALKABBAN??? Magának teljesen elment az esze! És- közelebb hajolt hozzá és a fülébe suttogta. - És. Most. Azonnal. Kér egy teljes agyi CT-t és egy labort.
-Ér...tett...tem. Uram -és elment.
***
Pár óra múlva Yan és a balek rezidens épp Temari eredményeit elemezése végeztével megállapították, hogy Yan egy kapkodós idióta, a rezidens, akit most nevezzünk Saruu-nak pedig nem sokon múlt az orvosi perbe történő belecsúszása.
Temarinak eközben némi nemű eloldozás után hoztak rendes, nem intravénás élelmet. Megevésre. De valahogy mintha az előbbi gondolatait felülírná, inkább még mindig nyíltan haldoklik. Ez abban nyilvánult meg, hogy nem evet egy falatot sem az ételből. Vagy ha evett is valamennyit, akkor egész minimálisat. Ebből történően lefogyott. Nem kicsit. Nagyon.
Yan doktor tudta mire megy ki a játék. Azt is sejtette, hogy jó mélyre kell ásnia a dolgokban. Azonban a páciense nem túlzottan nyílt meg. Így egy rendkívül szokatlan módszerrel állt elő. A szakézgatással.
Bevitt egy üveg szakét. Töltött Temarinak és magának.
- Igya meg fenékig!-jegyezte meg hozzá.
- Ez miféle gyógymód? - horkant fel.
- Parasztos. De hatásos. Na húzza le!
- De nem bírom az alkoholt...
-Csak igya meg vagy lenyomom a torkán!- sóhajtott fel. - Ha akarja magával iszok - és a másik pohárba való töltés után felé emelte. -Csirió!
-Hah, csirió- mondat "nagyon lelkesen" és megitta nagy nehezen.
-Most pedig csiripeljen nekem! Volt már depressziós?
- Miért érdekli? Úgy is meghallok.
- Érdekelje! Nincsenek gyerekei? Nincs senkije, aki miatt élne?
- Nem értené. Úgy sem várnak haza. Ezt kurvára megcsináltam.
-Megcsinálta?
- Egy geci nagy házi sárkány vagyok, aki csak kiabálni tud! - jöttek elő a könnyei.
Yan kiment és vissza is tért egy csomag zsepkendővel.
- Kiabálni? Ennyire frusztált lenne?- elgondolkott. - A gyerekek mellett hisz érthető is. A férje is folyton dolgozik, így teljesen magára van utalva. Ez miatt mindig fárad, ahogy a férje is ergo... Mikor szexelt utoljára?
- EZ A PRIVÁTSZFÉRÁMBA VALÓ BELEMÁSZÁSA!
- Halkabban asszonyom. Csak próbálok segíteni...
-Segíthetne meghalni!
-Meg se hallottam! - vett egy mély levegőt. - Szóval fussunk neki újra! Volt már máskor is öngyilkossági kisérlete? - tudta, hogy ezzel a kérdéssel darázsfészekbe nyúlt.
- NEM!
-Maga hazudik!
-NEM!
-Ó dehogy is nem. Mennyi idős is lehetett? Biztos maximum tizenhét lehetett. Egy küldetésre ment egyedüli lányként. A könnyű küldetés sikeresen végződött. Azonban miután haza ért a falujába már késő éjjel volt. Az otthona egy kintebb eső részen esett. Volt arrafelé egy-pár sikátor. Gyanútlanul ment haza, mikor az egyik patkánylyukból kinyúlt utána egy kéz és berántotta, majd...
-Hagyja abba! Kérem... - áztatta a szemeit könnyel.
-Akkor eltaláltam... Bocsánat a faragatlanságomért, de akkor az első öngyilkossági kísérletére meg is van a probléma. És még egy kérdés. Ön utána teherbe esett?
Csend.
- Értem. Szóval ön magának csinálta meg és az utána érzett bűntudatba szinte belerokkant. Mondhatni belülről falta fel a problémája. Csak az érdekelne, hogy vészelte túl ezt a tizenhárom évet szinte mindenféle orvosi segítség nélkül? Egyáltalán a homokrejteki orvos, hogy nem jött rá, hogy önnek abortusza volt? Egyáltalán, ilyen rövid idő alatt hogy eshetett teherbe HÁROMSZOR?! És tud mind erről a férje? És ha nem, akkor miért titkolózik?
- ELÉG! HAGYJA ABBA! - ekkor már nem is tudja hányadik zsebkendőt használta el.
-Mindenesetre kap antidepresszánst, meg egy ajánlatot ha elfogad.
- Mi lenne az?
- Valljon be mindent a férjének és menjenek egy párterápiára. Önnek meg javaslom a vetélésen átesett anyák terápiás csoportját. Vagy ha óckodik az ilyen drogos szekta féleségtől menjen pszichológushoz - elindult kifelé, de még utoljára visszafordult. - Ja és csínján az antidepresszánssal! Ez orvosság nem cukorka! - és magára hagyta az érzelmileg felkavart nőt.
***
A nővér később benézett hozzá és látta, hogy még mindig sír.
- Asszonyom, nyugodjon meg - de mintha a jószándékú mondata olaj lett volna a tűzre.
- Mit akar? - förmedt rá.
-Csak a katéterét és az infúziót kicseréltem volna, de úgy látszik megint bocsánatot kell kérnem a doktor úr tahó viselkedése miatt - miközben elintézte a szükséges teendőket.
- Lehet egy kérdésem? - törölte meg a szemeit.
- Csak nyugodtan.
- A Yan doktor mindig ilyen volt? - a nővér elkomorodott.
- Nem. Sőt. De nézze el neki. Nagyon nehéz élete volt. Ezért van lábprotézise is.
Temari bólintott, a nővér meg magára hagyta. A sírása abbamaradt és mintha egy ólomrúddal vágták volna fejbe, elaludt.
68Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡnSZXU3qLAc
68Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡUcGqfck2Fq
