"Van a háborúban valami gyermeki őrület, építjük, festjük, csinosítjuk a világot, mint ötéves gyerek a homokvárat, aztán jön a kétéves, és az egészet összerombolja. A háborúban minden arról szól, hogy lerombolják azt, ami a békében fontos."80Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡvtcHKCE4Bv
-Bödőcs Tibor
Egy fehér térben lenni nem éppen a legszerencsésebb dolog. Főleg, ha ott nincs semmi. De Temari még is itt kelt fel. Anyaszült meztelenül, kibontott hajjal.A szemnek még szoknia kellett egy pár percig a felettébb erős fényviszonyokat.
Azután egy alak jelent meg előtte. Formára kétévesnek nézett ki. Haja szőke, göndör volt. Arca gömbölyűségét két nagy zöldes szempár kísérte. Rajta sem volt ruha, sőt a nemét sem lehetett megállapítani. Először körül nézett, és úgy tett, mintha Temarit nem látná. Majd megjelent egy pillangó is, amit eleinte csak a szemével, majd a kicsike lábaival is követni kezdett. Miután elkapta, már észre is vette a letaglózódott nőt és oda totyogott megmutatni legújabb szerzeményét.
-Mami, pijjangó - ekkor Temarin egy érdekes érzés lett úrrá,amire egy pillanat erejéig elgondolkodott.
"Ő az én gyerekem lenne? Kizárt. Shikadai, Shireen és Karurán kívűl..." ekkor rá nézett a kisgyerekre. "Olyan két éves forma lehet"de amint átfutott ez az agyán, beötlött az az emlék. Két évvel ezelőttről. Eszébe jutott, hogy most ő is kettő éves lenne, ha nem történt volna meg az a végzetes dolog.
- Mami, szomojú - folytak a könnyei úgy, hogy észre se vette, amíg nem szólt neki.
Ezután hirtelen megölelte. Ekkor már a sírás is felszakadt belőle. Mintha már nagyon rég visszatartotta volna.
A kisgyerek lesokkolódott. Majd a jelet vevén ő is megölelte. Azonban pillangó kirepült a kezéből. Megcsillant a fehérségben, majd, mint egy főnix madár porrá égett és hamva, mint az eső, alá szállt. A gyerek meg hirtelen megnőtt. A háromszorosára. Az arca és a neme most sem volt igazán kivehető. Az alakzat leengedte karjait a "mamának"nevezett nő hátáról és finoman eltolta. Ekkor Temari felnézett, és megpillantotta. Az alak elsötétedett, komor lett.
-Temari, Temari... - szólította meg a torz hang. - Miért hagytál engem meghalni?
Az ütőér is megállt benne. Már nem mamaként, de még csak nem is anyaként hívta. A nevén szólította és kérdőre vonta egy olyan dologért, amiről nem is ő tehet. Vagy mégis? Ezt én, az író nem tudom megállapítani.
-Én... nem...nem...
- Te mi nem? - rúgott bele. - Nem akartad, hogy meghalljak?- majd a hajánál fogva a felráncigálta, mert amit tett vele az felemelésnek nem volt mondható. - Hazudsz, te mocskos kurva! - és még egyet belerúgott. - A te hibád, hogy nem születtem meg! - és elővett egy kést, majd szíven szúrta.
Majd az alak ott hagyta a vértócsában fekvő Temarit. Nem mozdult, csak a szem világa bámult a fehérségen túlra.
ns 15.158.61.48da2
