„Ha az autódat szerelőre bízod, igyekszel egy isteni szerelőt találni. Ha az életed bízod egy sebészre, akkor igyekszel egy istent találni."
-Jodi Lynn Picoult
Temari mindenét otthagyta a Hokage irodájában, amikor kirohant. Egy darabig futott valamerre, majd megállt egy park közepén a terebélyes lombú cseresznyefa alatt.
Neki dőlt, majd halkan elkezdett pityeregni, mint egy tíz éves kislány, akit az iskolában valami ostobaság miatt szekáltak. Mindezt diszkréten tette, ugyanis egy shinobinak (még akkor is, ha nő) nem illett sírni. Igazság szerint, kicsit egyedül szeretett volna lenni és átgondolni, hogy mi van fejében. Azonban az impulzusok, az emlékek, és benyomások nyugtalanítóan összekeveredtek. Azonban a vészcsengő megszólalt a fejében, hogy ennek nem most van itt az ideje.
Felkelt és megtörölte a szemeit, majd elindult a kórház felé. Útközben eszébe jutott, hogy előtte inkább haza kellene mennie, de rájött, hogy akkor nem tud mit mondani otthon a gyerekeknek az apjuk állapotáról. Inkább ment az eredetileg tervezett úti cél felé. „Majd ott használom a telefont. Elvégre nekünk is van otthon egy. "Gondolom én nem csak dísznek" villant be az agyacskájába a gondolat.
***
információs percek következnek
Shikamarut elvitték a mentősök. Hogy-hogy nem A mentő? Ugyanis Konohában nem a mi modern világunkban ismert módszerrel szállítják a betegeket. Hanem kettő erős és gyors vagy teleportálni képes ember hordozza be az egészségügybe bekerülőket. Mindemellett a beteghordó párok egyikének alapszinten ismernie kell az orvosi ninjutsukat és az elsősegélyt, ugyanis helyszíni ellátást is biztosítanak, ha az életbe vágó.
Információs percek vége
***
„ Nyugalom... mély ... levegő ... » lüktettek Temari fejében ezek higgitó szófordulatok. Mikor a kórházhoz ért vett egy mély levegőt és kinyitotta nagy lendülettel az ajtót és siető léptekkel a recepcióhoz igyekezett.
- Jó napot! Elnézést – kezdte udvariasan.- Nara Shikamaru, a férjemet behozták már ide...- az asszisztens elkezdett kotorászni a frissen nyitott akták között, rá se nézve a remegő asszonyra.
- Mit tetszett mondani asszonyom?- vetette oda a kérdést így félvállról.
-Nara Shikamaru -beszélt hangosabban és érthetőbben.
-Nara Shikamaru – ismételte meg szavait és tovább kutatott az akták között, majd elmosolyodott.
Mielőtt elsietett volna, Temari csúsztatta a papírköteget, kezébe adta a tollat és megmutatta, mit hol kell kitölteni. Ezután sürgősen elsietett valahova, de még előtte társát megkérte, hogy tartsa a frontot a nővérpultban.
Temari izzadva, remegő kézzel, töltötte ki a totó-lottónak kinéző orvosi szelvényt. Mondhatni fél sikeresnek bizonyult az akció. Szerencséjére a mogorva egészségügyi dolgózó hamar visszatért egy fiatal orvos gyakornokkal, akit illedelmesen bemutatott neki, majd elvonultak egy csendesebb folyosóra, ahogy ez illik. Ezután hosszú, csendes percek következtek. Temari keresztbe tette a kezeit. Sóhajtott egy párat, majd megtörte a feszültséggel (amit harapni lehetett volna) teli csendet.
- Nincsenek jó hírei, gondolom...
– Legfeljebb az, hogy még él – kezdett bele hosszú és gyötrelmes mondandójába.
Temari végig az ajkaiba mélyesztette a fogait, hogy ne csorduljon még csak egy könnycsepp se ki. Azonban a mondandóját a rezidens nem tudta végigmondani, mert visszahívták a vizsgálóba. Udvariasan felállt, majd elrohant.
Temari ott ragadt még perekig. Csak a szegélyt bámulta és az orvos szavait emésztgette. Aztán minden erejét összeszedve elvonszolta magát a telefonfülkékhez, majd bepörgette az otthoni telefonszámot. Kicsöngött, nem vette fel senki. „Remek" mormogta idegében, majd lecsapta a kagylót idegből.
***
Shikamaru nem kevésszer dobta ki a taccsot a kórházba vezető út folyamán. Odaérve már a beteghordók keze is eléggé elfáradt, így remegő kézzel jelezték, hogy hoztak egy pácienst, akit rögtön hordágyra fektetve eltoltak egy vizsgálóba.
- Szóval röviden és tömören, mondjátok el, hogy mi a baja a betegnek- kezde el kérdezni a beteghordókat az állapotáról.
-Nara Shikamaru. Huszonhat éves. Családapa...
- A lényegre térj!
- Eszméletlenül találták a munkahelyén és ezt követően többször is hányt. Állítólag mellkasfájdalmai is voltak.
- A szagából érzem, hogy láncdohányos. Köszönöm – és elengedte a „mentősöket". - Csináljanak egy drogtesztet, szív ultrahangot és egy EKG-t.
- Drogtesztet? - kérdezte egy gyakornok.
- Lehetséges túladagolta magát. A másik...
- Szívroham.
- Maga milyen okos -jegyezte meg.
Egy nővér lépett időközben be a vizsgálóba.
- Doktor úr! Az úr felesége itt van és önt keresi...
- Hogy felhomályosítsam mi a baja a férjének. Értem. Maga ott!- mutatott az egyik szárnysegédjére.- Viszont tökéletes lesz erre a feladatra. Most úgyis csak unalmas vizsgálatok sorozata következik. Az eredmények is csak legkorábban húsz perc múlva jönnek- a zöldfülű még mindig a szemeit forgatta. - Na! Kérem tegye meg!- könyörgött. - Kap kettő szabad estét!
- Hah, egye-fene... Legyen – ráztak kezet.
- Magával mindig élvezet üzlet... - és már el is rohant. - Ch, kis méregzsák!
Unalmas, vizsgálattal teli csendes percek következtek, majd azt követő várakozás is unalmasan kávézgatással telt. Mikor kézhez kerültek az eredmények kinyitotta a doktor a paksamétát és elkezdte tüzetesen vizsgálni. Végeztével visszahívta az elküldött emberét és elkezdte őket faggatni,hogy mit gondolnak az esetről.
- Biztos nem túladagolás. Ezt a labor kizárja- mondta az egyik.
- Szívroham egyértelműen – kezdte. - Számomra mind az EKG-ja illetve a szív ultrahangja is aggasztó volt. A katéterezés ehhez már túl kevés. Javaslok egy azonnali operációt. A katéter ide kevés.
-Biztos ebben? - kérdezte az orvos, bár a szemén látszott, hogy helyesli a döntését.
- Biztos vagyok benne -válaszolta.
- Egyetért kolléga?
A másik tanonc kissé habozott, de látta, hogy nincs más opció így bólintott. Mit volt mit tenni, előkészítették az Urat a műtéthez.
***
Temari kint foglalt helyet és még egy kicsit várakozott, majd megint a telefonokhoz ment, hátha most felveszik.
Ez az akciója sikerült is, azonban egy ismeretlen hölgy hangja vette fel.
- Igen, tessék a Nara család dajkája Mayuu kisasszony beszél! Ki van a vonal végén?
- Temari , a ház úrnője. Yoshino – sama otthon van?
- Yoshino-sama az előbb ment el vásárolni. Adjak át valami üzenet, ha visszatér?
- Csak annyit, hogy majd még keresni fogom. Viszlát – és lecsapta a kagylót.
***
A műtét jól indult. Mondhatni túl nagy magabiztossággal. Hisz az nem is jelenti azt, hogy vége „happyend" lesz.
Ott rontódott el minden, mikor kiderült az igazság. Shikamaru szívében a vártnál is nagyobb vérrög keletkezett. Ezt még egy gyakorlott orvos is elég rizikósan távolítja el. Nem is ment döccenő mentesen. Sőt! Kisebb tragédiát idézett elő.
- Uram! A vérnyomása... kezd összeomlani... - jelezte a diákja.
-Hozd a tappancsokat! MOST!!! - és elkezdték újraéleszteni. - Kiütés húszra – semmi. - Újra!...Kiütés harmincra! ... Hátra! ... Most! - és ez ment így egy darabig majd visszatért az élők közé. - Huh... ez meredek volt! - jegyezte meg. De ne ijedjetek meg! Megesik az ilyen. De fő, hogy tudtunk időben reagálni erre – varrták össze. - Viszont kérnék szépen további vizsgálatokat, hogy többet megtudjunk az esetről!
***
Temari kint várt. Gondolkozott azon, hogy újra fel kéne hívnia az otthoni embereket. Inkább ki akarta várni a hogyan tovább. Hogy egyáltalán él-e még a férje vagy sem?
- Temari – szólította meg egy hang.
Yoshino volt az. Ráncosodó arca még most is olyan erős volt, mint mikor Shikamaruval megismerkedtek. De valami elgyengülés látszott az arcán. Hirtelen megölelte Temarit, mintha átérezné a fájdalmát. Pedig a fájdalmuk egy és ugyanaz, de még is más.
- Hogy van? - kérdezősködött és Temari már bele is kezdett volna mondandójába, de valaki félbe szakította őket.
- Épp erről vannak híreim! - Sakura volt az.
Még nem volt orvosi ruhában, sőt a kisbabája és nyakába volt még akasztva. Leült velük szemben és elkezdte mondani azt, amit a Shikamarut operáló sebésztől szuperlatívuszokban megtudott
- Túlélte – kezdte. - De... Kómába került.
A hír mindenkit lesokkolt.
88Please respect copyright.ＰＥＮＡＮＡifwJA3mOrk
