Micsoda ostoba dolog az emberi test! Mennyi tudás, emlék, gondolat, terv, minő ritka ital a finom csontedényben - s egy ostoba daganat valahol a zsigerek közt, félrelöki, kiborítja, kilöttyenti a földre, s az ostoba föld beszívja, mint a sáros hó levét.
-Karinthy Frigyes
Az nap, mikor jön a holtpont szinte teljesen váratlanul érheti az embert, ha bamba szegény. Valami ilyesmi történhetett most is.
Minden a már-már megszokott módon indult és ez így is ment egészen idáig.
Shikamaru akkor tájt kivételesen aktív volt a munkában. Ennek oka, hogy a munkával picit felejteni akarata a gondjait, amit otthonról hozott. De emellett az egy cseppet sem segített a helyzeten, hogy ott is alaposan a pácban voltak.
A Villámsasoknak olykor hetekre nyoma veszett, majd megint lecsaptak. És kezdek egyre durvábbak lenni a támadások. Ráadásul nem csak a rejtekfalvakban, hanem az egyszerű falvakban is felütötték a fejüket.
"Istenem, egy ilyen szaros bűnszervezetet nem bírunk elkapni. Mondjuk engemet is eléggé elnáspángoltak... Többet kéne edzenem. Kellemetlen. De várjunk... Ha ezek nem csak piti terroristák, akkor..." és Shikamaru elkezdte a bingo könyvet lapozgatni és egy ismerős arc jött szembe. Még pedig az aki rátámadott azon a bizonyos napon. Ugyanaz a fiatalos, arcátlan tekintet, és a marna bozontos haj, meg a félszeműség. A másik szeme tenger kék volt. Satoshi Senichi. Köd rejteki szökött ninja. Körözés Ködrejtek titkainak kereskedésével, erőszakkal, és gyilkosság vádjával. Képessége a kék szemében van, ugyan is az olyan erős genjutsukat képes létre hozni, hogy észere se veszi az ember, emellett kiválóan alkalmazza a taijutsut és a ninjutsukat.
Shikamaru visszarohant a Hokage szobájába és elmesélte, milyen felfedezésre jutott. Naruto türelmesen hallgatta, majd csak annyi kérdezett.
- Ő támadott meg?
- Igen - helyeselt Shikamaru.
- Értesítem sürgősen a többi nemzetet is, hogy van egy lehetséges nyomunk - majd intett a háttérben álldogáló lánynak. - Kérlek tájékoztasd azonnal a többi konohai shinobit is. Most nem hívok össze gyűlést. Túl veszélyes lenne. Meg nincs is hol - és a lány már majdnem kiment volna az irdodából, de Naruto utána szólt. - Hanako-san! Várjon még egy percet!
-Igen Hokage-sama?- felelte készésgesen és udvariasan a kunoichi.
- Üzenje meg a munkásoknak, ha nem végeznek egy héten belül a tárgyalóteremmel, ezerévnyi szenvedés vár rájuk!!!
-Értettem! - és elviharzott.
-Istenem, de lassú az építő ipar- sóhajtott Naruto. - Komolyan, és még a J0-ás shinobi út sem készült el... - de közben Shikamaru visszaindult a saját helységébe, mert nem volt energiája hallgatni a főnöke problémázását a Konohai építőiparról, miközben hat munkás osztozik kettő ásón.
Mikor visszatért az irodájába gőzerővel nekilátott a munkának.Volt is miért, hisz csak öt, ha nem több kupac volt nála és abból kettőben biztos volt olyan is, amit már rég le kellett volna adniuk.
***
Shikamaru későn végzett. Pedig az elején nagyon gyorsan haladt, majd egyre lassabban és lassabban. Végül pedig teljesen megállt.
„Haza megyek. Ilyen fáradtan már semmi értelme nincs a munkámnak. Inkább bejövök hajnalban és befejezem, hiszen már csak kettő kupac van vissza" és összeszedte a csomagjait. Eközben főnöke nyitott rá azzal a célzással, hogy ideje lenne hazamenni, de látta, hogy mondanivalója tárgytalan. Mivel ő is készült haza, így gondolta, hogy megvárja és együtt mennek egy darabig. Ezt Shikamaru hamar kiszúrta a szeme sarkából és csak bólintott neki.
- Indulhatunk -és kilépéskor bezárta az ajtót.
Hosszú csend következett addig, még ki nem értek az épületből.
- Fáradtnak tűnsz. Minden rendben Shikamaru? - és ő csak bólintott egyet. -Ez nem volt túl meggyőző. Elkísérlek hazáig...
- Köszönöm de megleszek. Amúgy is, várnak otthon.
-Ahogy téged is. De te tudod. Ha holnap az asszisztensemet az utcán eszméletlenül találják meg neadjisten, akkor bajok lesznek! Értetted?
Kellemetlen, de nem fogok összeesni sehol sem! Jó éjt Naruto- és elindult az ellentétes irányba haza felé.
Mire otthon volt, hirtelen bele nyílalt a mellkasába fájdalom. Miután levette a cipőjét elment a konyhába gyógyszerért, amit egy pohár vízzel vett be. Ezután bement a dolgozójába és a haza csempészett iratokat fejezte be. Egy jó fél óra múlt Temari nyitott be és hozta a vacsoráját. A felesége már sietve távozott volna, de Shikamaru csak annyit mondott semleges hangon:
-Itt maradsz – és rá se vetett egy pillantást. -Beszélni akarok veled négyszemközt – és Temari engedelmesen becsukta az ajtót.
Shikamaru még egy darabig csak az iratokat nézte. Temarira egy pillantást se vetett, aki ott állt az ajtóban még egy darabig.
- Azt hittem a feleségem vagy és nem a szégyenlősködő személyi asszisztensem – nézett rá egy idő után, mikor észre vette, hogy nem foglalt helyet. - Vagy – húzta fel viccesen a szemöldökét.
- Ne is álmodj róla – közölte rideg hangon. - Mit akarsz? Fáradt vagyok és aludni akarok – közben helyet foglalt a férjével szemben.
Shikamaru belenézett a szemébe, de Temari elkapta a tekintetét. Egy ideig bámulta majd kinyögte amit akart mondani.
- Sajnálom – ekkor Temari szemei kinyíltak a csodálkozástól. -Sajnálom, hogy... megütöttelek... – harapott bele az ajkaiba Shikamaru kissé elpirulva.
Temari ekkor felállt és elindult kifelé.
- És azt is, hogy erőszakosan viselkedtem veled- tette hozzá Shikamaru. - Tudom, hogy haragszol rám és azt is megérteném, ha soha többé nem akarnál látni.
- Megbocsátok. De nekem kéne bocsánatot kérni, hisz én kezdtem az egész pofozkodást. És még valami. Aludhatsz velem. Nem. Vagyok. Leprás. – és elment a hálószobába pihenni.
Shikamarunak még egy két elintézendő dolga volt, de rögtön abba is hagyta, mert a gyógyszer, amit bevett (Temari tudta nélkül) eléggé álmosították, így ő is elment aludni.
***
Azon este óta valamivel oldottabb lett a hangulat a Nara birtokon. Shikamaru és Temari egymás mellett aludtak, leültek egy asztalhoz enni, sőt néha közösen mentek el bevásárolni, vagy a gyerekekkel a parkba kiszellőztetni a fejüket. Néha még beszélgettek is, ha csak formális dolgokról.
Shikamaru nem túlórázott már annyiszor sem az éjszakába. Este hat és nyolc között igyekezett kilépni a munkából. Hétvégén is, ha dolgoznia kellett, akkor próbált fél napokat a munkahelyén tölteni. Ennek oka az volt, hogy tudta, ha túl erőlteti magát, akkor a szíve előbb vagy utóbb feladja a szolgálatot.
Eközben Temari kedélyállapota is sokat javult. Már nem igazán érzett szuicid hajlamokat. Sőt, újra elkezdett (ha visszafogottan is) társasági életet élni. A gyerek se voltak annyira hisztisek. Az idő múlásával a gyógyszer adagokat is elkezdték csökkenteni.
Sőt egyik este, mikor a gyerekek elaludtak, Shikamaruék kiültek a teraszra (igaz egymástól tisztes távolságban) beszélgetni. A hangulat egészen jó volt. Mondhatni vidám.
- Kezdjük előről – vettette fel Shikamaru. - Randizzunk újra, mint régen. Most is milyen jót nevetünk. Mit szólsz hozzá?
- Aha. Jó ötlet – bólogatott szerényen.
- Ez nem volt elég meggyőző – mosolygott.
- JÓ!!! - válaszolt eléggé tsunderésen.
- Rendben -és megölelte a feleségét.
Shikamaru hirtelen elálmosodott, ez miatt a beszélgetés félbeszakadt és elmentek aludni.
***
Az ember mikor azt hiszi, hogy az élete rendben kezd jönni, akkor jön a baj.
Shikamaru napok óta rosszul aludt. Gyakran kelt fel éjszaka, mert fájt a mellkasa. Persze Temarinak nem szólt, csak elvánszorgott a gyógyszeres szekrényig, majd hosszas forgólódás után visszaaludt (a gyógyszer kiütötte).
Reggel is erre a mellkasfájdalomra ébredt fel. A feje is szörnyen sápadt volt, de megpróbált egy kis energiát lehelni a testébe. Fájdalomcsillapító plusz kávé. Hatásos kombó lenne... Ha nem egy kezdődő szívroham lenne. Csak Shikamaru makacs és nem meri magának bevallani. Ráadásul nem is jókor jött. Ugyanis ma a Temarival kellett bemennie az irodába, mert neki volt egy kis dolga vagyis átvenni pár levelet homokrejtekből. Már a reggelinél sem nagyon tudta elrejteni, hogy baj van. A keze remegett és egy kávéscsészét is összetört teljesen véletlenül, így át is kellett öltöznie.
Mikor kész volt, Temari megkérdezte, hogy jól van-e és ő csak annyit mondott, hogy rosszul alszik mostanság és ez az alvás hiány mellékhatása. Temari még ha kételkedve is, de elfogadta a választ és elindultak a Hokage irodájába.
Útközben Shikamaru nem lett jobban. De kitartott, még be nem ért az irodába és neki nem állt dolgozni. De alig bírt. A mellkasa pokolian fájt. Gondolta dél tájban, kiül friss levegőt szívni. Felállt, de érezte, hogy egyre jobban kicsúszik a szó szorosértelmében a lába alól a talaj. Kinyitotta az ajtót és elindult. Kifelé menet még hányinger is kínozta, így igyekezett nagyon kifelé. De érezte, hogy a lábai elnehezülnek majd a lépcsőn lefelé menet összeesett. Temari és Naruto, meg Shino, akik ép tárgyaltak a homokrejteki kapcsolatokról figyelmesek lettek a nagy csattanásra és kimentek megnézni mitörtént.
- SHIKAMARU!!! - ordítottak fel egyszerre.
- Idióta- rohant oda hozzá Temari- Hányszor mondtam neki, ha rosszul van, akkor szóljon?! Még hogy egy kis alvatlanság – majd hirtelen magához tért és belehányt Temari ölébe. - Fúj!!! - és újra elveszítette az eszméletét hányás közben.
- Fordítsátok az oldalára, mert különben a saját hányásában fog megfulladni – utasított Shino és Temari megtette amit kértek tőle. - Naruto, addig hívd a shinobimentőket. Tudtommal van telefon bekötve az irodádba.
Miközben az akciósort végrehajtották fel, felvonszolták a Hokage irodájába és vizsgálták van-e pulzusa, levegőt vesz-e. A ruháján levő gombokat kicsit meglazították, hogy jobban jusson több levegőhöz. Temari legyezgette is, hogy magához térjen és közben szólongatta.
- A... mell...kas...om – kezdte el hirtelen makogni, miközben félájultan elkezdte szorongatni, majd ismét eszméletlen volt.
Temarinak összeállt a fejében. Shikamarunak szívrohama van. Egy huszonhat éves férfinek szívrohama van.
-Szívrohama van! - kiáltott fel és két ujját a nyakához tette, hogy érezze, hogy milyen a pulzusa. - Lassul... a szívverése... - és majdnem elsírta magát, hogy a férje lehet hogy meghal ha nem érkeznek ki a beteghordók.
De mintha égi jel lenne megérkeztek és elszállították a kórházba.
ns 18.68.0.80da2
